Almát is kapnak a gyerekek

A háromszéki diákok almát is kapnak a tej és kifli mellé az iskolában. Az iskolai étkeztetés rendkívül fontos, főleg vidéken – mondta el Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke.

Bús Ildikó

2014. január 09., 15:212014. január 09., 15:21

A megyei tanács tájékoztatása szerint mintegy 21 ezer diák kap naponta almát, tejet, valamint kiflit a háromszéki iskolában, az alma pedig fontos az étkeztetésben, hiszen több olyan eset is van, ahol a gyerekek étkezése az iskola által oldódik meg. „Sikerült elhárítanunk az akadályokat, így most mindhárom élelmiszer naponta megérkezik az iskolákba. Az alma is nagyon fontos a diákok számára, ezért meg is kapják azt” – közölte az alelnök.

Az almákat Háromszéken helyi cégektől szerzik be, így két helyi vállalkozás ajánlatát fogadták el, tőlük kapják a gyümölcsöt a gyerekek. Az almák kiosztását az első iskolai napon, január 6-án kezdték el, erre a programra pedig 520 645, míg a kiflire 826 559 lejt fordítanak. A tejet a Dorna cégtől szerzik be, mivel a helyi tejüzemek közül egyik sem állít elő ultrapasztőrözött terméket. A tejre elköltött összeg 2 400 956 lej.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés