Adókedvezmények Sepsiszentgyörgyön

Idén nem növelik a helyi adókat és illetékeket Sepsiszentgyörgyön. Azok, akik márciusig befizetik az éves ingatlan-, illetve gépjárműadójukat, kedvezményben részesülnek.

Rákosi Katalin

2014. január 09., 14:012014. január 09., 14:01

2014. január 09., 15:262014. január 09., 15:26

Szerdától már be lehet fizetni a 2014-es évi helyi adókat és illetékeket. Akik februárig törlesztenek, tíz százalékkal kell kevesebbet fizessenek, akik márciusig, azok öt százalékos kedvezményben részesülnek. Sztakics Éva alpolgármester szerint a sepsiszentgyörgyiek mintegy fele él ezzel a lehetőséggel, elsősorban a nyugdíjasok azok, akik már az év első heteiben eleget tesznek kötelezettségüknek. 

Sztakics portálunknak elmondta, hogy ebben az évben sem a jogi, sem a magánszemélyek estében nem növelik a közterheket, ezért nem is küldenek ki írásos értesítőket a lakosságnak. A megyeszékhelyiek nagy része egyébként eleget tesz adókötelezettségének. A városháza összesítése szerint az elmúlt évben a magánszemélyek 85,5 százaléka fizette be az ingtalan- és területadót, és 75 százaléka a gépjárműadót. A cégek is fizettek, az épület- és gépjárműadót a vállalkozások 91, míg a területadót 81 százaléka törlesztette.

Idén is folytatódik a „de minimis” támogatás

A megyeszékhelyi cégek 2014-ben is visszaigényelhetik a befizetett ingatlanadó egy részét. A „de minimis” támogatási rendszert tavaly vezette be a sepsiszentgyörgyi városháza. A rendszer kidolgozásában és a pályáztatás lebonyolításában részt vett a Kovászna Megyei Kereskedelmi Kamara is. Közel nyolcvan cég igényelt támogatást – egyebek mellett épületfelújításra, zöldövezet kialakítására, bababarát környezet létrehozására, munkaeszközök vásárolására, kiállításokon való részvételre, ISO-minősítés megszerzésére, valamint kamat- és lízingtámogatásra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés