Egy közúti kockázatfelmérő ellenőrzés során hatvanegy sofőr büntettek meg a megengedettnél nagyobb sebesség miatt a Kovászna megyei rendőrök.
2014. február 20., 15:022014. február 20., 15:02
Nyolc, kis távolságra, egymás után sorba állított radarral szűrték szerdán a gépjárművel közlekedőket a rendőrök a 11-es országúton. A kihágásokért 73 esetben állítottak ki jegyzőkönyvet, ebből 61-et gyorshajtásért. A túlzott sebességért 9870 lej értékben szabtak ki pénzbírságokat – közölte portálunkkal Nicoleta Marin. A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, az akció célja a balesetmegelőzés, és a közeljövőben több hasonló ellenőrzésre lehet számítani.
Ebben az évben február 18-áig tizenkét súlyos közlekedési balesetet jegyeztek Kovászna megyében, melyből kettő halálos kimenetelű szerencsétlenség volt, míg 15 személy súlyosan sérült. A közlekedési mutatók elemzéséből kiderült, hogy a háromszéki balesetek fő oka a túlzott sebesség, illetve az útviszonyokhoz való alkalmazkodás hiánya – mutatott rá Nicoleta Marin.
Erdélyben mindössze kilenc olyan épület áll, amelyet Makovecz Imre, a Kós Károly-i örökség éltetője, az organikus építészet magyar megteremtője tervezett. Sepsiszentgyörgyön megtekinthettük a három, nevével fémjelzett családi ház egyikét.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
szóljon hozzá!