Hirdetés
Hirdetés

Hargitafürdői borvíznap a helyiek igényeire szabva

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Kilencedik alkalommal szervezték meg szombaton a Hargitafürdői Borvíznapot, amely révén változatos programokba kapcsolódhattak be a helyiek, illetve az oda érkező pihenni, szórakozni vágyók.

Szabó Kamilla-Mária

2017. augusztus 19., 22:382017. augusztus 19., 22:38

Szombaton tizenegy óra előtt érkeztünk a helyszínre, ahol már a főzőversenybe benevezett tíz csapat javában tevékenykedett, ki a krumplit hámozta, ki a kolbászokat karikázta a pityóka- vagy babgulyáshoz. A legkisebbek külön sátor alatt a nemezelés technikáját tanulhatták el. Közben egyre több érdeklődő érkezett: egy részük a kiállított régi fotókat, borvizes kancsókat nézegette, mások ismerősöket kerestek a főzőcsapatoknál, vagy éppen a sátrak árnyékát.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Tófalvi Ildikó, az eseményt szervező Hargitafürdőért Fejlesztési Egyesület ügyintézője lapunknak elmondta, a nap programját próbálták úgy összeállítani, hogy a fiatalok, az idősek, a férfiak és a nők is egyaránt találjanak maguknak való kikapcsolódási lehetőséget.

Hirdetés

Figyelnek a helyiek igényeire,

példaként megemlítette, mivel tapasztalatuk alapján a hargitafürdőiek kedvelik a humort, a szórakoztató előadásokat, ezért minden évben igyekeznek egy humoristát is elhívni a rendezvényükre.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Valóban színes kínálatból válogathattak a Hargitafürdőre érkezők, hiszen focimérkőzést, kiállításokat, újdonságként pedig terepautós bemutatót tekinthettek meg az egész napos rendezvényen. Emellett kulturális, hagyományőrző előadásokból is lehetett válogatni: napközben fellépett a csíkcsicsói fúvószenekar, a helyi gyermekek egy csoportja, a székelyudvarhelyi nyugdíjas önsegélyező pénztár tagjai, valamint a csíkcsicsói Vadvirágok néptánccsoport.

korábban írtuk

Élmény a terepjárósoknak és a nézőknek
Élmény a terepjárósoknak és a nézőknek

„Alakuló összejövetelt” tartott a nemrég bejegyzett Csíki Offroad Klub szombaton Hargitafürdőn. Az ülepítőnél kialakított pályán bárki próbára tehette terepjáróját.

A délutáni órákban András Előd, a XII. erdélyi humorfesztivál győztese szórakoztatta a jelenlevőket, majd üdítő- és sörpong játékokba is bekapcsolódhattak a felnőttek, gyermekek. A rendezvény koncertekkel, bulival zárult.

Hazatérő elszármazottak

Falunapnak is nevezhető a mostanra már hagyományossá vált borvíznap Hargitafürdőn – mutatott rá Tófalvi Ildikó. Megjegyezte, erre az alkalomra rendszerint hazajönnek az innen elszármazottak, emiatt is a közösségépítés az elsődleges célja az eseménynek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Az erdélyi magyar színjátszás legjavát mutatják be Bukarestben

Bukarestben mutatják be kiemelkedő előadásaikat a román színházi szakmának és a közönségnek a Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak az ötödik alkalommal megszervezett BukFeszten.

Az erdélyi magyar színjátszás legjavát mutatják be Bukarestben
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az RMDSZ frakcióinak is bemutatja kormányprogramját Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet.

Az RMDSZ frakcióinak is bemutatja kormányprogramját Siegfried Mureșan
2026. szeptember 22., kedd

Élmezőnyben: az uniós átlagnál többet drágultak az üzemanyagok Romániában

Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban – közölte kedden az Eurostat. Az éves drágulás üteme jelentősen gyorsult.

Élmezőnyben: az uniós átlagnál többet drágultak az üzemanyagok Romániában
2026. szeptember 22., kedd

Lehallgatott beszélgetés: Georgescu leleplezte volna az egész rendszert, végül Simiont is

Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.

Lehallgatott beszélgetés: Georgescu leleplezte volna az egész rendszert, végül Simiont is
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Emlékeztető: szeptemberben is várják a tartalékosokat adatfrissítésre

A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.

Emlékeztető: szeptemberben is várják a tartalékosokat adatfrissítésre
2026. szeptember 22., kedd

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton

Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton
2026. szeptember 22., kedd

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen

Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán

Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán
2026. szeptember 22., kedd

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan

Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan
Hirdetés