
Szedik a pityókát az alcsíki mezőben. Az eddig begyűjtött mennyiségek alapján 24 tonna a megyei termésátlag
Fotó: Gecse Noémi
Jelenleg 1-1,2 lejt adnak a pityóka kilójáért, de ha mindenki most szedi ki és próbálja eladni a termését, az az árak visszaesését eredményezheti – hívja fel a termelők figyelmét a Hargita megyei mezőgazdasági igazgató. Elmondása szerint, nemcsak a magasabb árak kedveznek idén a pityókatermelőknek, hanem az értékesítés is könnyebb lehet, hiszen holland felvásárló érdeklődik a székelyföldi piac iránt.
2018. augusztus 30., 21:502018. augusztus 30., 21:50
Kedvez az időjárás, így egyre több Hargita megyei gazda fog hozzá a pityókaszedéshez. Az elmúlt időszakban
– számolt be Török Jenő. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője azt is kiemelte, hogy
Van, ahol hektáronként közel 40 tonna, máshol viszont alig több mint 10 tonna pityókát gyűjtöttek be
Fotó: Gecse Noémi
Emiatt pedig fontosnak tartotta arra is felhívni a termelők figyelmét, hogy
Jó lenne ezen a szinten megtartani az árakat. Ha valaki tart attól, hogy rothadni kezd a pityókája tárolás alatt, annak az előtárolást ajánlja – szalmabálák között, szellős tárolóban – pár hét után az újraválogatásnál pedig kiderül, hogy van-e ok az aggodalomra.
Fotó: Gecse Noémi
Továbbá arról a rendkívüli eseményről is beszámolt az intézményvezető, hogy egy hollandiai cég nevében keresték fel őt a napokban, hogy olyan termelők elérhetőségét adja meg, akiktől nagy mennyiségű étkezési pityókát tudnak felvásárolni. Ez amiatt rendhagyó, mert Hollandia az Európai Unió legnagyobb burgonyatermelői közé tartozik, és
A megkeresést jó lehetőségként értékelte a szakember, s mint fogalmazott, rá is férne a székelyföldi gazdákra, hogy jó áron, nehézségek nélkül tudják értékesíteni a pityókatermésüket.
Fotó: Gecse Noémi
Emlékeztetett arra is, hogy
Így a mostani ár kárpótolhatja a termelőket az előző évi szűk esztendőkért, illetve az idei befektetett munkájukért is, hiszen a burgonyavésznek kedvező időjárás miatt sok munkát igényeltek a parcellák. Azt is tisztázta ugyanakkor, hogy parcellánként, fajtánként változik a megyei gazdák pityókatermésének mennyisége. Van akinek a pityókaföldjei nem sínylették meg a meleg, nedves időjárást, s a tavalyihoz hasonló terméshozammal számolnak, másoknak viszont jelentős terméskiesést okozott a belvíz vagy a burgonyavész.
– részletezte Török Jenő.
Fotó: Gecse Noémi
Ferencz Tibor szépvízi gazda megkeresésünkre arról számolt be, hogy idén 20 hektáron termesztettek burgonyát, mostanra pedig 12 hektárnyi földről takarították be a termést. Mint mondta,
A pityóka kilóját jelenleg egylejes áron tudja értékesíteni, amit az előző évek áraihoz képest jónak nevezett. Megjegyezte azt is, hogy állandó felvásárlóköre, húsz éve visszatérő ügyfelei vannak, így az értékesítést nem szokott problémát okozni.
Fotó: Gecse Noémi
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.
„Repülő” autót mutatott be Elon Musk. A Roadster nevet kapott, kétüléses prototípus 10 darab speciális fúvókával és nagynyomású légtartályokkal rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy felemelkedjen a levegőbe, onnan pedig a földön landoljon.
1 hozzászólás