Ha már így alakult, gyorsan kell fűtésrendszert szereltetni

Kidobják a fűtőtestet. Radiátor- és szolgáltatócsere •  Fotó: Veres Nándor

Kidobják a fűtőtestet. Radiátor- és szolgáltatócsere

Fotó: Veres Nándor

Két hónap vagy még ennyi idejük sem maradt azoknak a csíkszeredaiaknak, akiknek alternatív megoldást kell találniuk a lakásuk fűtésére és meleg vizük előállítására. A Gosom Rt. távhőszolgáltatásának részleges megszüntetésével közel 160 lakó kénytelen előteremteni akár kétezer-ötszáz–tízezer lejes pénzösszeget, hogy saját fűtésrendszert szereltessen a lakásába.

Barabás Hajnal

2017. július 13., 14:112017. július 13., 14:11

Zaiba Irén, a Jégpálya lakótelepi Orgona lakószövetség tagja egyike azoknak, aki saját fűtést kénytelen beszereltetni. Megkeresésünkre elmondta, amikor a Csíki Hírlapban május végén megjelent cikkből kiderült, hogy a tömbházukban is megszüntetik a távhőszolgáltatást – akkor még nem tudták, hogy pontosan mikortól –, a szomszédaival együtt azonnal érdeklődni kezdtek, és elindították a kiskazán beszereléséhez a folyamatot.

Idézet
Mert ez nem megy egyik percről a másikra

– fogalmazott. Hivatalosan június 25-e körül értesítették őket a leválásról, és csak akkor közölték velük, hogy augusztus 21-én szüntetik meg a szolgáltatást. „Mivel hosszú az eljárás, amíg beszerelik és elindítják a kiskazános fűtést, ennyi idő nem elegendő” – fejezte ki nemtetszését. Mint mesélte, olyan szomszédjai is vannak, akik még nem tudtak intézkedni, illetve van olyan család is, amelyet ez anyagilag „földhöz ver”, és

ha időben nem tudják felszereltetni a kiskazánt, akkor fűtés és meleg víz nélkül fognak maradni ősszel.

Ő szerencsés helyzetben van, mert nem várta meg a hivatalos értesítést, időben lépett. A lakásában a héten fejezték be a beszerelési munkálatokat, és már csak a gázszolgáltatótól várja, hogy indítsa el a szolgáltatást. Akad Csíkszeredában olyan tömbház is, ahol még szűkebb a leválási határidő, az egyik Szabadság téri tömbházban ugyanis augusztus elsejétől zárják el a meleg vizet.

Tartják magukat a programhoz

Biró Hajnalka, a távhőszolgáltató sajtószóvivője érdeklődésünkre elmagyarázta, azért különböznek a határidők, mert azokat a három részre osztott számlázási időszak szerint állapították meg. Például azoknak a fogyasztóknak,

akiknek a hónap 30. napján adják ki a számlát, azoknak augusztus elseje a leválási határidő.

„Ez azért van így, hogy lehessen lezárni a szolgáltatást a mérőórák leolvasásával együtt” – tette hozzá. Tőle tudjuk, hogy kérelmeket kaptak a szolgáltatás megszüntetése határidejének elhalasztására. „Ha írásban jelzik ezt, akkor az önkormányzattal közösen adunk választ, de az eredeti ütemtervhez próbáljuk tartani magunkat” – szögezte le.

Kiskazánt szerelnek az egyik csíkszeredai tömbházlakásban. Idejében meg kell oldani •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Kiskazánt szerelnek az egyik csíkszeredai tömbházlakásban. Idejében meg kell oldani

Fotó: Veres Nándor

Három-négy hétbe is beletelhet

Tamás Béla, a gázkazánok felszerelésével és ellenőrzésével foglalkozó helyi Atlas Kft. igazgatótanácsának elnöke megkeresésünkre elmondta, egyre többen érdeklődnek, hogy kiskazános fűtésrendszert szereltetnének, de sokan utolsó percen kezdenek intézkedni, pedig ahhoz, hogy őszre beüzemelhessék a kiskazánokat, idejében el kell indítani az eljárást.

„Akár 3–4 hétre is számítani kell, amíg meglesznek a szükséges engedélyek a Delgaz Gridtől (a korábbi E.ON vállalat), és elkészül a terv. A cégünk mindent elintéz, de nagyon szigorú a szabályozás, és ennek átfutási ideje van” – figyelmeztetett. Tamás Béla hozzátette, csak ezután foghatnak hozzá a fűtésrendszer beszereléséhez, ami 3–4 napot vehet igénybe. Ismertette a szükséges dokumentumokat is, amelyeket a leendő ügyfeleknek fel kell mutatniuk: személyiigazolvány-másolat, telekkönyvi kivonat vagy lakászszerződés, illetve amennyiben a bérlő igényli a fűtésszerelést, szükséges még a lakástulajdonos felhatalmazása is, továbbá kell még egy táblázat a lépcsőház összes lakójának a beleegyezésével. Ehhez formanyomtatványt tud biztosítani a cég. Egyébként

a lakás méretétől függően hét- és tízezer lej között szerelnek egyéni fűtésrendszert,

az ár a munkadíj mellett nyilván tartalmazza a gázkazánt, a fűtőtesteket és a csöveket. A vállalkozás képviselője fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy csak kimondottan az Országos Energiaügyi Szabályozó Hatóság által engedélyezett cég végezheti a tervezést és gázszerelést.

Lakásra szabott árajánlat

Elektromos fűtésrendszer beszerelésével foglalkozik a csíkszentkirályi Activ Invest Kft., amelynek tulajdonosát, Darvas Lászlót is megkerestük. Ő szintén úgy látja, egyre többen érdeklődnek az infrapaneles vagy akár a padlófűtéses megoldások iránt. Mint magyarázta, sokan figyelembe veszik, hogy az infrapaneleknek nincs utólagos karbantartási költsége, és élettartamuk több mint 30 év. Első lépésként felmérik, hogy mennyire szigetelt a lakás, fűtenek-e körülötte, és ezután lakásra szabott árajánlatot tudnak adni, attól függően, hogy milyen elektromos fűtésrendszert választ az ügyfél. „Maga a szerelés néhány nap alatt megoldható” – tette hozzá. Az árakról korábban is írtunk,

a lakás méretétől függően 2500–4000 lejbe kerül a fűtőtestek, valamint a munka költsége.

160 lakrészben szüntetik meg a távhőszolgáltatást

A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület május végén fogadta el a Goscom Rt. átszervezéséről szóló határozatot, amelyben arról döntöttek, hogy közel 160 lakrészben szüntetik meg a távhőszolgáltatást, azokban a tömbházakban, ahol 30 százalék alá csökkent a fogyasztók száma. Erre az intézkedésre azért volt szükség, hogy visszaszorítsák a jelentős veszteségeket, amelyeket többek között a jelentősen megcsappant fogyasztói szám okozott. Időközben kiderült, ennél több lakás marad szolgáltatás nélkül az egyéni leválások, illetve a túlzott veszteségek miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Hol vannak a régi sorozataink a streamingkorszak előtti időkből?

Nem kell aggódni, itt vannak, csak épp a streamingplatformok inkább az új produkcióikat ajánlják. De mi van akkor, ha egy régi, kedvenc sorozatunkat néznénk újra Netflixen? Akkor bizony sokszor csalódás érhet.

Hol vannak a régi sorozataink a streamingkorszak előtti időkből?
2025. szeptember 13., szombat

Megsértette Románia légterét egy orosz drón, F-16-osokat küldtek utána

Felszállt szombaton 18 óra 5 perckor a fetești-i támaszpontról a román légierő két F-16-os vadászgépe megfigyelni Románia légterét, miután Oroszország drónokkal támadta Ukrajna dunai kikötőit – tájékoztatott a védelmi minisztérium.

Megsértette Románia légterét egy orosz drón, F-16-osokat küldtek utána
2025. szeptember 13., szombat

Tanügyminiszter: lemondok, ha az AUR egyszerű indítványát elfogadja a parlament

Daniel David oktatási miniszter szombaton kijelentette, hogy lemond, ha a parlament elfogadja a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyszerű indítványát.

Tanügyminiszter: lemondok, ha az AUR egyszerű indítványát elfogadja a parlament
2025. szeptember 13., szombat

A kormány szerint már eldöntött tény az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetése

A kormány sajtóirodája szombaton pontosította, hogy az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetéséről a koalíció már korábban döntött.

A kormány szerint már eldöntött tény az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetése
2025. szeptember 13., szombat

A háromlabdás kaszkád-dobás csodálatos hatása az agyműködésre

Gyarmathy Éva pszichológus harminc éve foglalkozik az idegrendszeri fejlődéssel, többek között a többszörösen kivételes tehetségekkel, valamint tanulási, figyelem-, hiperaktivitás- és autizmus spektrumzavarokkal. Vele beszélgettünk Sepsiszentgyörgyön.

A háromlabdás kaszkád-dobás csodálatos hatása az agyműködésre
2025. szeptember 13., szombat

Elárulta a védelmi miniszter, hogy hány katonai segélyszállítmányt küldtünk eddig Ukrajnának

Románia a háború kezdetétől 23 katonai segélycsomagot küldött Ukrajnának, amelyekről a szomszédos országgal közösen döntöttek, az ukrán szükségletek és a román hadsereg készleteinek függvényében – közölte szombaton a védelmi miniszter.

Elárulta a védelmi miniszter, hogy hány katonai segélyszállítmányt küldtünk eddig Ukrajnának
2025. szeptember 13., szombat

Nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetésével a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetésével, ezt a döntést nem vitatta meg a kormánykoalíció – közölte szombaton a Facebook-oldalán Sorin Grindeanu.

Nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetésével a PSD
2025. szeptember 13., szombat

Határtalanul program: még több magyarországi diák utazhat Erdélybe ebben a tanévben

Rekordszámú pályázó adta be jelentkezését a Határtalanul program idei kiadására, amely révén magyarországi diákok utazhatnak a külhoni magyarlakta területekre – jelentette be Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Határtalanul program: még több magyarországi diák utazhat Erdélybe ebben a tanévben
2025. szeptember 13., szombat

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval
2025. szeptember 13., szombat

Továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatívak a kilátások

A Moody's Ratings nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és megőrizte a hozzá rendelt negatív kilátást is.

Továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatívak a kilátások