Áttekinthetőbb lesz a kortárs grafika a II. Székelyföldi Grafikai Biennálé nyomán, ugyanis idén a nemzetközi versenykiállításra több alkotó több munkát küldött be, mint két évvel ezelőtt.
A Peron Music Alapítvány az Udvarhelyi Fiatal Fórummal (UFF) és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalával partnerségben idén ősszel először rendezi meg a Peron Tehetségkutató Fesztivált Székelyföldön.
Információnyújtás, tájékoztató a különböző szakmák világáról a nyolcadikos és a tizenegy-tizenkettedikes diákok számára – ezzel a céllal rendezte idén is a már hagyományossá vált pályabörzét a Gyergyói Medence Pszichopedagógiai Munkaközössége. A közel száz szakmát bemutató rendezvény iránt hatalmas volt az érdeklődés.
Lényeges újdonságról nem számoltak ugyan be rögtönzött sajtótájékoztatójukon az Erdélyi Magyar Néppárt székelyföldi szervezeteinek elnökei, egy dolgot azonban világossá tettek: a júniusi helyhatósági választásokon egyetlen településen sem fognak a „magyar érdek ellen cselekedni”.
Többek között Ákos, Charlie, Demjén Ferenc, Presser Gábor hanglemezeit nyújtotta át kedden Böhm Dávid konzul a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár számára. Jótékonysági akció keretében közel ezer CD-t és háromszáz DVD-t gyűjtöttek magyarországi művészek és lemezkiadók felajánlásával 15 székelyföldi könyvtár számára.
A Dózsa György utcában elindult a munkagép, és a tél folyamán keletkezett gödrök visszaaszfaltozásának előkészítéseként elkezdte az hibás útburkolat felmarását. Ezzel megkezdődött a kátyúzás Gyergyószentmiklóson. Ugyanakkor a tavaszi nagytakarításnak is nekiláttak.
Hiánypótló erdélyi fellépésre készül Geszti Péter a múlt évben megalakult új zenekarával, a Gringo Sztárral. Az előadó szerint ő eddig kimaradt az erdélyi zenei életből, s most ezt pótolni szeretné: április 22–26. között öt erdélyi városban turnézik majd, mégpedig nem is egyedül: Gringo Sztár-vendégként Baricz Gergő is fellép, aki először koncertezik saját zenekarával.
Több ideiglenes vágópont működésére is engedélyt kértek Hargita megyében, ezeken a pontokon jövő héttől kezdődhetnek el a húsvéti bárányvágások. Az udvarhelyi övezetben főként élő állatokat vásárolnak az ünnep előtt, a levágott bárányra inkább a csíki zónában van kereslet. A bárányhús értékesítését a húsüzletek is megkezdték, a kilónkénti ár 25 lej körül mozog.
Már az idegenforgalmi szezon előtt programajánlatot kaphatnak a helyi látványosságok iránt érdeklődők a gyergyószentmiklósi turisztikai egyesület irodájában.
Egyre több munkahelyet hirdetnek meg a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségek országszerte, Hargita megyében viszont hétről hétre csökken az üres állások száma.
A törvény értelmében tízszázalékos kedvezményben részesülnek azok a magánszemélyek, akik március végéig befizetik a városháza pénztárába az egész évre esedékes adóikat. Ez a lehetőség fennáll vállalkozások számára is, annyi különbséggel, hogy az ő esetükben 6 százalék a kedvezmény. A határidőig még négy nap áll az adófizetők rendelkezésére.
Ezt kimondottan az édesszájúaknak ajánlom, mert az a kategória, amiből lehet repetázni. Fehérje- és a magas rozstartalma miatt kiváló reggeli, laktató energiabomba.
Érthetetlen, hogy milyen emberek élnek közöttünk, akik ennyire nem törődnek más tulajdonával, akik ennyire nem érzik, hogy milyen károk keletkezhetnek felelőtlen vagy esetleg rosszindulatú tetteikből – mondta keserűen egy önkéntes tűzoltó.
Az építőknek adják át helyüket a gyergyóalfalvi Veress Iskolában tanuló diákok, akik a napokban elkezdett felújító munkálatok miatt a Sövér Elek Iskolaközpont központi épületébe költöznek. Ha a kivitelezőnek sikerül tartani a határidőt, a gyermekek „vendégeskedése” egy évig fog tartani.
Az elmúlt hét végén 26 tűzesethez riasztották a megyében a Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelőségét, a legtöbb tarlóégetéssel kezdődött.
Hargita Megye Tanácsának Műemlékvédelmi Közszolgálata meghirdeti ötödik fotópályázatát, amely az épített környezet részleteiben rejlő szépségekre, értékekre szeretné felhívni a figyelmet. A téma: szív-motívumok Székelyföldön.
Az Európai Unió támogatásával épülhet meg a Marosvásárhely-Jászváros-Ungheni autópálya, miután az Európai Unió Szállítás-, Energia- és Telekommunikációügyi Bizottsága belefoglalta azt a Transzeurópai Közlekedési Hálózatba (TEN-T).
Huszonhét hektár, öt-hét éves erdő vált a lángok martalékává szombaton Gyergyószentmiklós közelében. A tüzet valószínűleg gondatlan tarlóégetés okozta.
Újra bizalmat kapott a közbirtokosság vezetősége.