Kulturális és szórakoztató rendezvények, különböző sporttevékenységek szerepelnek a tizenharmadik alkalommal sorra kerülő Remetei Falunapok programjában.
2012. július 05., 16:422012. július 05., 16:42
2012. július 05., 16:502012. július 05., 16:50
A falunapok horgászversennyel kezdődnek, a sportág kedvelői szombaton reggel hat órától a Bogárosi halastónál mérik össze tudásukat. Később a helyi fúvószenekar zenés toborzóját követően 9 órától a helyi sportcsarnokban foci- és kézilabda-mérkőzések zajlanak. A sokarcú nő címmel a községháza tanácstermében 10 órától tart szemináriumot V. Kulcsár Ildikó író-újságíró, Tófalvi Éva biatlonista, Szabó Erzsébet pszichológus, Siklódi Zsolt képzőművész, Csikány Tamás történész és Lokodi Edit Emőke, Maros megye önkormányzatának alelnöke. Ugyanebben az időpontban a Caritas Korai Nevelő és Fejlesztőközpont szervezésében gyermekprogramokban vehetnek részt a legkisebbek a Szent Anna Szociális Házban. A rajzkedvelők pedig Szabó Attila vezetésével aszfaltrajzversenyen bontakoztathatják ki tehetségüket. Délután 14 órától Lukács Solymossy Éva festőművész felnőtteknek és gyerekeknek rajzórát tart a közösségi házban. Ezt követően élő csocsón, ládarakásversenyen és tutajversenyen próbálhatják ki magukat az érdeklődők. 18 órától V. Kulcsár Ildikó könyvbemutatójára, közönségtalálkozójára kerül sor. Dr. Kocsis Rudolf szobrászművész kiállításának megnyitója a községháza tanácstermében 19 óra 30 perctől kezdődik. Este a Step Dance gyergyóremetei csoportja és a Pink tánccsoport fellépése, Zanzibár, Dj Dewil és az Aqua klub lemezlovasa fogja szórakoztatni a közönséget. Szombaton a nagypályán ingyen vérnyomást, vércukorszintet és csontsűrűséget mérnek az érdeklődőknek.
A vasárnapi programok ünnepi szentmisével kezdődnek 9 órától, amit iskolaavatás követ, majd a csíkkozmási Tuzson János fúvószenekar, Rigófütty énekegyüttes és helyi diákok közreműködésével bevonulnak a központra az ünneplők. Délben a nagypályán dísztanácsülés keretében a Pro Remete, idei Díszpolgár címet átadják, a Tiszta udvar – rendes ház című vetélkedőt kiértékelik, a pedagógusdíjakat kiosztják.
14 órától a sepsiszentgyörgyi Mesekaláka köszöntőjére kerül sor a falu több részén. Ezt követően Orosz Annabella grafikusművész kiállítását nyitják meg a Balás Gábor Művelődési Ház előcsarnokában. 15 óra 30 perctől a 140 fős Szentegyházi Gyermekfilharmónia hangversenyét tekinthetik meg az érdeklődők a művelődési házban. Az együttes számos külföldi és hazai színpadon lépett fel, rövid klasszikus műveikkel, egyedi hangszerelésű népdalfeldolgozásaikkal elkápráztatva a közönséget. A kórus és az őket kísérő zenekar tartalmas időtöltést ígér.
Délután kultúrműsor keretében népi gyermekjátékokra, pünkösdölőre, székely ruha bemutatására és a Sirülő néptánccsoport előadására kerül sor. Este szabadtéri táncház lesz Ivácson László vezetésével, ahol Simon István és zenekara muzsikál. Később a Bohém Ragtime Jazz Band és az Evergreen koncertjével zárulnak az idei falunapok Gyergyóremetén.
szóljon hozzá!