Egyre nehezebben sikerül állást találni a Hargita megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség nyilvántartásaiban szereplő munkanélkülieknek – a helyzet évről évre súlyosabb, mivel többségük nem rendelkezik szakképesítéssel vagy tapasztalattal.
Az elkövetkező három hónapban jár le annak a közel tízezer Hargita megyei sofőrnek a gépjárművezetői engedélye, akik 2007 elején, Románia Európai Unióhoz való csatlakozásakor váltották ki uniós jogosítványukat.
A Hargita megyében működő harminc sípálya közül mindegyik fogadja a téli sportok kedvelőit, a hegyimentő-szolgálat munkatársai ugyanakkor óvatosságra intenek mindenkit a súlyos balesetek elkerülésének érdekében.
Nagy Zoltánnal, Gyergyószentmiklós polgármesterével másodszor készült évértékelő-évnyitó interjú. Választott polgármesterként azonban most először beszélhet terveiről, egy éve még csak megbízott városvezető volt Mezei János felfüggesztése miatt.
Három év alatt közel tíz százalékkal, mintegy ötezer személlyel nőtt az egészségügyi biztosítással nem rendelkezők száma Hargita megyében.
Az egy évvel korábbi adatokhoz képest 2016-ban nőtt a Gyergyószentmiklóson anyakönyvezett újszülöttek száma, az elhalálozásoké pedig csökkent. Házasságkötések tekintetében is pozitívak a mutatók.
Annyira telerajzoltak graffitikkel egy Csíkon is áthaladó személyvonatot, hogy az ablakokon is alig lehet már kilátni. A vasúttársaságtól érdeklődtünk, hogy szerintük ez így rendben van-e? Azt ígérték, megtisztítják.
Két pert is elveszített Hargita Megye Tanácsa az elmúlt évben, amelyek a megyezászlóként elfogadott székely zászló ellen irányultak, ezért a megyeháza tetejéről, a bejáratától és a nagy gyűlésteremből is eltávolították a megyezászlókat.
Mintegy 22 ezer pirotechnikai eszközt foglaltak le a rendőrök Hargita megyében az elmúlt év utolsó napjaiban végzett ellenőrzések során.
Január 18-áig tart a kanyaró, rózsahimlő és mumpsz elleni oltáskampány, a háziorvosok Hargita megyeszerte előzetes időpont-egyeztetés szerint adják be az oltásokat. Hargita megyében van elegendő vakcina, így nincs ok aggodalomra.
Nagy fába vágta a fejszéjét a jégkorong akadémia, amely azt a célt tűzte ki, hogy a rendkívül súlyos hokis elvándorlás mérséklésével párhuzamosan Székelyföldön több utánpótlás-nevelő alközpontban is beindítja a profi jégkorongképzést.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
Számvetést készített a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ. Fórika Sebestyén igazgató úgy fogalmazott, tartalmas és eseményekben gazdag évet zárt az intézmény. A korábban bevált rendezvényeket megtartották, néhányat átalakítottak.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség az iskolákkal együttműködve igyekszik megoldani a versenyvizsgán elbukott igazgatók és aligazgatók tanári posztjain eddig helyettesítő pedagógusok állásainak helyzetét.
Január elsején vette kezdetét és 2017 végéig tart a magyar kormány által kezdeményezett Szent László-emlékév. Ennek jegyében celebrálta az újévi szentmisét Böjte Csaba ferences szerzetes Déván.
Udvarhelyről és Keresztúrról hét magánszemély tett panaszt az adóhatóság ellenőrző szervénél, egyebek közt adócsalásra és illegális szolgáltatásokra panaszkodva. Ma már világos, nincs kereskedelem ANAF nélkül.
Mégsem szűnnek meg Hargita megye harmincnyolc tanintézményében az aligazgatói fizetések. December közepén úgy volt, hogy igen, aztán korrigáltak.
Gyergyószentmiklóson kisfiú született az év első napján, és Maroshévízre viszik haza, a gyergyóditrói anyuka Udvarhelyen adott életet elsőszülött kislányának.
Nem mindennapi látványban volt részük a gyergyószentmiklósi piac környékén lakóknak 2017 első napján. Elsején este medvét láttak, nyomai jól kivehetőek voltak az egyik vendéglő kertjében is.