Versesteket tart Hobo Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: nemzeti szinhaz tompa miklos tarsulat

Fotó: nemzeti szinhaz tompa miklos tarsulat

A magyar blues és rock&roll előadója, Földes László Hobo vendégszerepel vasárnap és hétfőn Sepsiszentgyörgyön, szombaton pedig Gyergyószentmiklóson. Az előadó saját összeállítású Halj meg és nagy leszel! című zenés kálváriával, illetve egy önálló Ady Endre esttel lép közönség elé.

Bencze Melinda

2016. szeptember 08., 13:532016. szeptember 08., 13:53

2016. szeptember 08., 17:332016. szeptember 08., 17:33

A Halj meg és nagy leszel! című estet 2015. novemberében mutatták be a budapesti Nemzeti Színházban. A dalok, versek, vallomások, történetek  az utolsó hetven évből alcímmel ellátott est Földes László személyiségére és élményanyagára épül – tájékoztatnak a Városimázs Iroda munkatársai. A történeteket zenék és felolvasások fűzik össze, egy csavargó pikareszk regénye ismerhető meg, ami az Esztrád album 45-ös blues dalával, azaz a születéssel kezdődik. Földes László születésének éve is 1945. Az előadást nemcsak saját dalok illusztrálják, elhangzik egy részlet Cseh Tamás Budapest című számából, Hobo megidézi Poór Péter táncdalénekest, aki katonatársa volt, és még számos emblematikus karaktert az elmúlt hetven évből: Baksa Soós Jánost, Mick Jaggert, Lenonnt, párttitkárokat, tanácselnököket, zenészeket.

A hétfőn bemutatandó Ady Endre est A föltámadás szomorúsága címet viseli. József Attila, Villon és Faludy, Pilinszky után Ady Endre szavain keresztül fogalmazza meg Hobo, amit a világról, Magyarországról, önmagáról gondol. Hobó nem Ady-körképet szeretne adni, hanem azokat a verseket mondja el, amelyekben válaszokat talált saját problémáira. Ezekben a versekben megmutatkozik az útja végéhez közeledő férfi nem lankadó felelősségű, harcos, ostorozó hazaszeretete Európa közepén, viszonya a múlthoz, a történelemhez, sorstársaihoz, a Nyugathoz, valamint hálás emlékezése az elmúlt szerelmekre, álmokra és reményekre – összegzik a Városimázs Iroda munkatársa.

Földes László Hobo verses estjei a Háromszék Táncstúdióban kezdődnek vasárnap és hétfőn is 19 órától, ugyanakkor mindkét előadás 14 éven felülieknek ajánlott. Az előadások ideje alatt tilos a fotózás és videózás. Jegyek elővételben a Városi Kulturális Szervezőirodában válthatóak vagy előadás előtt a helyszínen. Az esemény szervezői a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, valamint a Kónya Ádám Művelődési Ház.

A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ által szervezett eseményre a Korona-épület nagytermébe várják az érdeklődőket szeptember 17-én, szombaton 19 órától. A belépőjegy ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 28., vasárnap

Háromszázzal több család jut vezetékes vízhez Kovásznán

Bár az utcafelásások, ideiglenes forgalomkorlátozások, az ivóvíz-szolgáltatás akadozása idén okozott bosszúságot Kovászna város lakóinak, az mindenképp jó hír, több mint háromszáz új háztartás csatlakozhat a vízhálózathoz.

Háromszázzal több család jut vezetékes vízhez Kovásznán
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: ezekre figyelmeztetnek a tűzoltók

Az ünnepi időszak idején megnő a tűzesetek és más veszélyhelyzetek kockázata, ezért a Kovászna megyei katasztrófavédelem a szálláshelyeken és az otthoni karácsonyi díszítés során betartandó legfontosabb biztonsági szabályokra hívja fel a figyelmet.

Ünnepek biztonságban: ezekre figyelmeztetnek a tűzoltók
2025. december 23., kedd

Sepsiszentgyörgyi diákok, akik kiérdemelték a város elismerését

A Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum öt diákjának teljesítményét díjazta Sepsiszentgyörgy városi tanácsa karácsony előtti utolsó ülésén. Antal Árpád polgármester a tanácsülés végén röviden értékelte az idei évet is.

Sepsiszentgyörgyi diákok, akik kiérdemelték a város elismerését
2025. december 23., kedd

Ígéretekkel tele a padlás, tartós megoldásra van szükség az árvízproblémák kezelésére

Az összehangolt munkának köszönhetően a korábbinál gyorsabban tudtak beavatkozni a tavaszi árvízkor, a hosszú távú cél azonban a megelőzés lenne. Kovászna megye prefektusa ezért megvalósíthatósági tanulmány elkészítését kéri a vízügyi igazgatóságtól.

Ígéretekkel tele a padlás, tartós megoldásra van szükség az árvízproblémák kezelésére
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Ittasan, jogosítvány nélkül balesetezett, majd elmenekült a helyszínről

Több bűncselekmény miatt is elfogatóparancs volt érvényben a férfi ellen, aki autójával védőkorlátnak ütközött Kézdisárfalván. A fiatalember alkohol hatása alatt, jogosítvány nélkül vezetett, és miután balesetezett, elmenekült a helyszínről.

Ittasan, jogosítvány nélkül balesetezett, majd elmenekült a helyszínről
2025. december 22., hétfő

Egy kisfiú hallásáért tartanak jótékonysági estet

Filmvetítéssel egybekötött jótékonysági estet szervez a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ és a Pittyes 2-es és Gyufa december 23-án 16 és 18 órától az intézmény nagytermében. A cél: segíteni egy hallássérült kisfiún és édesapján.

Egy kisfiú hallásáért tartanak jótékonysági estet
2025. december 20., szombat

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. A forgalom sokáig állt a baleset miatt.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

A gyerekeké volt ez az esztendő Kovászna megyében

Ünnepi műsorral fűzte össze a 2025-ös esztendő utolsó soros ülését Kovászna Megye Tanácsa. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott tanácsülésen több fontos döntés született, emellett külön figyelmet szenteltek az idei év kiemelt szereplőinek: a gyerekeknek.

A gyerekeké volt ez az esztendő Kovászna megyében
2025. december 18., csütörtök

A középkori falfestészet nyomában – Jánó Mihály könyvbemutatója

Bemutatják Jánó Mihály legújabb kötetét a kézdivásárhelyi Kosztándi Művészeti Galériában pénteken, 19 órától.

A középkori falfestészet nyomában – Jánó Mihály könyvbemutatója
2025. december 18., csütörtök

Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes

A sepsiszentgyörgyi kisKÖDMÖN együttes bemutatja különleges adventi műsorát egyedi népies hangszerelésben, több székelyföldi városban is, a karácsonyt megelőző napokban.

Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes
Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes
2025. december 18., csütörtök

Karácsonyra hangol a kisKÖDMÖN együttes

Hirdetés