Fotó: Iochom Zsolt
Hárman jelentkeztek, egyiküknek sem sikerült átmenő jegyet szerezni a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgán. Az intézmény élén egyelőre Kisné Portik Irén marad.
2015. július 13., 20:382015. július 13., 20:38
Pénteken függesztették ki az írásbeli vizsga eredményeit a művelődési házban. Ettől számítva három munkanap áll a vizsgázók rendelkezésére, hogy az eredményt megfellebbezzék. Eddig erre nem került sor – tájékoztatott a gyergyószentmiklósi önkormányzat sajtószóvivője, Madaras Szidónia. Tőle tudtuk meg azt is, hogy a döntéshozó testület által kinevezett bizottság elemezte a három jelentkező – Forró Edit, Török Zoltán és Bartalis István Domokos – dossziéját. Egyikük aktacsomóját hiányosságok miatt utasították el, a másik kettőnél a gyergyószentmiklósi kulturális élet jövőjére vonatkozó elképzeléseiket pontozták. Nem kaptak átmenőhöz elégséges pontot, így a szóbeli megmérettetésre nem is kellett sor kerüljön.
A szóvivő elmondta, a fellebbezési határidő lejárta után határoznak a további teendőről. Ha senki nem nyújt be óvást, újra ki kell írják a versenyvizsgát. Igyekeznek, hiszen Kisné Portik Irén november másodikától nyugdíjba megy.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
szóljon hozzá!