Tánccal és viselettel felidézett múlt

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Magyar arisztokraták és román bojárok érkeznek üdülni Borszékra, a tiszta levegőjéről, gyógyerejű borvizeiről és felkapott, előkelő társasági életéről híres fürdőhelyre – ezelőtt száz évvel ez volt a jellemző nyaranta Székelyföld e szegletében.

Pethő Melánia

2015. július 20., 14:102015. július 20., 14:10

Ennek és a múlt század negyvenes éveiig tartó aranykornak a hangulatát igyekeznek felidézni évente Borszéken a Nosztalgia Fesztiválon. A múltidéző eseménysort negyedik alkalommal szervezték meg a hétvégén a fürdővárosban. A helyiek mellett egészen távoli településekről is érkeztek résztvevők, sokan aktívan kapcsolódtak be a Borszék fénykorát idéző műsorszámok valamelyikébe, másokat pedig a hangulati elemekkel átitatott légkör vonz évről évre a rendezvényre.

„Borszék fénykora az I. világháború előtti időszakra esik. Az arisztokrácia fordult meg itt az osztrák-magyar monarchia idejében, tehát, annyira rangos üdülőhely volt, akárcsak Karlovy Vary. Egy egyszerű halandó nem tudta megengedni magának, hogy Borszékra jöjjön, csak az urak illetve a főurak” – idézte fel a múltat Farkas Aladár helytörténész.

Az időutazáshoz korabeli feljegyzéseket és illusztrációkat „hívtak segítségül” a szervezők, ennek köszönhetően sokat nyújtott a nézelődőknek a korhű, múlt századi öltözetben sétáló hölgyek és urak látványa. A klasszikus idők felidézésének természetes velejárója a korabeli bálok, táncestélyek felelevenítése. A dédszüleik fiatal korában szokásos ruházatot viselő borszéki fiatalság tánca a nosztalgia hétvége egyik fénypontja.

Jó előjel, ha a fiatalok pozitívan viszonyulnak a rendezvényhez – véli Horváth Zsolt, Dunaföldvár polgármestere. „Ez a rendezvény a fiataloknak mutat példát arra, hogy ismerni kell a történelmünket. A múltból van jelen, a jelenből építkezik a jövő, de a jövőnek mindent meg kell őriznünk a múltunkból” – fogalmazott Borszék testvértelepülésének vezetője.

Mik József polgármester arra mutatott rá, hogy bármennyire is egyedi a fürdőváros rendezvényei között a nosztalgia fesztivál, ennek az eseménysornak is ugyanaz a célja, mint a többi szórakoztató programnak: fellendíteni az egykor virágzó fürdőváros idegenforgalmát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 05., kedd

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton

Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton
2025. augusztus 03., vasárnap

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson

Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson
Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 03., vasárnap

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson

2025. augusztus 01., péntek

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei

Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei