Mesés lombvár épült Alfaluban

Mesés lombvár épült Alfaluban

Fotó: Tamás Gyopár

Ifjúsági regényt is ihlethetne az a kuckó, amelyet Gyergyóalfaluban, a Lukács portán ácsoltak. Kolozsváron él az ötletelő, a tízéves Lukács Egon, aki rávette édesapját, építtessenek egy lombházat. A legideálisabb helynek a nagyszülők portája bizonyult.

Tamás Gyopár

2016. augusztus 31., 20:312016. augusztus 31., 20:31

2016. augusztus 31., 20:322016. augusztus 31., 20:32

Bár korábban több hasonló fa szegélyezte az udvart, sok kidőlt az évek során, „véletlenül” éppen egy csoport fűz maradt meg, amely teret ad a házikónak. A kivitelezőkért sem kellett messze menni, hiszen Gyergyószéken az ácsolásban nem ismernek lehetetlent, így akadt is helyi csoport, aki megépítette a kuckót. A „házalap” készítéssel ugyan nem volt bíbelődés, de a megtervezés nem volt rutinszerű.

Lukács Mária, a nagymama amint mesélte az épület történetét, hozzáfűzte azt is, hogy a tíz fűzre épült ház ácsolásakor nagyon vigyáztak arra, hogy ne tegyenek kárt a fákban, ahogyan vastagszik a törzsük, tágítható a rögzítés, így nem sérül a „házalapként” szolgáló fűzes egyetlen fája sem. Egy lépcső és egy gyerekeknek készült hágcsó vezet a teraszos kuckóhoz. A közelben vízforrás is van, hiszen nem messze van a kút, és a tervek szerint sütögető alkalmatosság is lesz a ház körül.

Közel két hónap alatt vált valóra Egon álma, de nem csupán ő lakja majd be, mert összesen 11 unokája van Lukács Máriának, akik időnként meglátogatják. Négyen Nyíregyházán élnek. A legnagyobb 14 éves a legkisebb kettőt tölt karácsonykor.

„Ijesztően recseg-ropog éjszaka, hiszen élő fákon, élő fából, több mint két méter magasan áll a kuckó, de megszokható a zaj. Buli is volt már, miután berendezkedtek, és függönyt is kértek nagymamától az ablakra. Amikor megérkeznek az unokák, kitűzik a zászlót. Magyar zászló már lengedezett, és tervezik, hogy következőkor a székely zászló is helyére kerül. Onnan lehet majd látni, hogy otthon a vár ura” – mesélte Lukács Mária.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!