Hirdetés
Hirdetés

Gyapjúértékesítésre ösztönzik a gazdákat

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Bő egy hét áll a juhtartók rendelkezésére, hogy leadják a gyapjúértékesítést serkentő De minimis-támogatásra kérelmeiket a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóságon.

Szabó Kamilla-Mária

2017. augusztus 18., 15:072017. augusztus 18., 15:07

Jelentősebb érdeklődésre számítottak Hargita megyében a gyapjúértékesítést serkentő De minimis-támogatás iránt.

Az elmúlt hetekben 282 kérést nyújtottak be erre vonatkozóan a megyei mezőgazdasági igazgatóságon

Hirdetés

– számolt be érdeklődésünkre Török Jenő. Az említett intézmény vezetője elmondta, folyamatosan terepen vannak kollégái, próbálják minél több juhtartóhoz eljuttatni a legfontosabb információkat, a vártnál mégis kevesebben jelentkeztek eddig, és már csak bő egy hét van a kérelmezési határidőig (augusztus 28.).

A juttatás ugyan kevésnek tűnhet – az értékesített gyapjú kilóját egy lejjel támogatják –, hosszú távon viszont ez a program fellendítheti a juhászati ágazatot, a gyapjú feldolgozását és értékesítését – ezek pedig később jobb árakat, nagyobb keresletet jelenthetnek a juhtenyésztőknek.

A gyapjúértékesítést serkentő támogatást minden olyan juhtartó gazda kérelmezheti, legyen az jogi vagy természetes személy, aki – az állat-egészségügyi rendszerben is szereplő – állatai gyapját 2017. július 17. és 2018. július 1. között értékesítette, értékesíti, és ezt tudja igazolni számlával vagy termelési könyvvel.

A támogatási lehetőség után érdeklődőknek a következő a teendője: augusztus végéig a mezőgazdasági igazgatóságon be kell nyújtania a kérelmet, ahhoz csatolni kell személyi igazolványának másolatát, cégbejegyzési igazolását (amennyiben jogi személy), egy folyószámla vagy kincstári számla számát, egy nyilatkozatot és a helyi állatorvos által kibocsátott, állatlétszámra vonatkozó igazolást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Az erdélyi magyar színjátszás legjavát mutatják be Bukarestben

Bukarestben mutatják be kiemelkedő előadásaikat a román színházi szakmának és a közönségnek a Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak az ötödik alkalommal megszervezett BukFeszten.

Az erdélyi magyar színjátszás legjavát mutatják be Bukarestben
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az RMDSZ frakcióinak is bemutatja kormányprogramját Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet.

Az RMDSZ frakcióinak is bemutatja kormányprogramját Siegfried Mureșan
2026. szeptember 22., kedd

Élmezőnyben: az uniós átlagnál többet drágultak az üzemanyagok Romániában

Idén augusztusban az Európai Unióban átlagosan 23,8 százalékkal voltak drágábbak a személyszállításban használt üzemanyagok, mint egy évvel korábban – közölte kedden az Eurostat. Az éves drágulás üteme jelentősen gyorsult.

Élmezőnyben: az uniós átlagnál többet drágultak az üzemanyagok Romániában
2026. szeptember 22., kedd

Lehallgatott beszélgetés: Georgescu leleplezte volna az egész rendszert, végül Simiont is

Egy lehallgatott beszélgetésben Călin Georgescu azt mondta Ionel Rusen üzletembernek: az volt a küldetése, hogy „leleplezze az egész rendszert”, végül pedig George Simiont is.

Lehallgatott beszélgetés: Georgescu leleplezte volna az egész rendszert, végül Simiont is
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Emlékeztető: szeptemberben is várják a tartalékosokat adatfrissítésre

A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.

Emlékeztető: szeptemberben is várják a tartalékosokat adatfrissítésre
2026. szeptember 22., kedd

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton

Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton
2026. szeptember 22., kedd

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen

Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán

Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán
2026. szeptember 22., kedd

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan

Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan
Hirdetés