Hirdetés
Hirdetés

Ezért kell bekötni a biztonsági övet a hátsó ülésen utazóknak is

Sokat védhet a jól rögzített gyermekülés baleset esetén, akár akkor is, ha felborul az autó •  Fotó: Veres Nándor

Sokat védhet a jól rögzített gyermekülés baleset esetén, akár akkor is, ha felborul az autó

Fotó: Veres Nándor

Életeket menthet és csökkentheti a közúti balesetek súlyosságát a biztonsági öv használata, a gyermekek számára pedig a gyerekülésben való jó rögzítés. Csakhogy a személygépkocsik hátsó ülésein utazók többsége általában nem köti be magát, holott erre törvény kötelez, ugyanakkor az is probléma, hogy sokan nem megfelelően használják ezeket a biztonsági eszközöket.

Barabás Hajnal

2020. február 02., 09:342020. február 02., 09:34

Tavaly 75-en haltak meg közúti balesetben Hargita és Maros megyében, a súlyos sérülésekkel járó, nem halálos kimenetelű balesetek száma ugyanakkor ennél sokszorta több volt – számoltunk be nemrég a közlekedésrendészet 2019-es évi kimutatásáról.

korábban írtuk

Tavaly kevesebben vesztették életüket közúti balesetben, mint egy évvel korábban
Tavaly kevesebben vesztették életüket közúti balesetben, mint egy évvel korábban

Bár 2019-ben csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma, Hargita és Maros megyében tavaly így is 75 személy vesztette életét az utakon. Míg Maros megyében sok a figyelmetlen gyalogos, Hargita megyében a balesetek okai között gyakran szerepel az alkoholfogyasztás.

Kacsó Jolánt, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályának főorvosát kérdeztük, miért fontos a biztonsági öv használata, illetve miért rögzítsük a gyermekeket kifejezetten erre a célra gyártott gyermekülésben.

Meggátolják a súlyosabb sérülést

„Egyformán fontos mind felnőttnél, mind pedig gyereknél, hogy használják a biztonsági övet, illetve a gyerekülést az autóban, erre a törvény is kötelezi az utazókat” – mondta a főorvos. Hozzátette,

bár annak ellenére, hogy a jogszabály előírja, mégis az a tapasztalatuk, hogy sokan, főként a hátsó ülésen utazók nem kötik be magukat a biztonsági övvel.

„Például egy frontális ütközés során általában a hátul ülők súlyosabban sérülhetnek, ha nincsenek bekötve, hiszen a nagy ütközés hatására kieshetnek az első szélvédőn” – magyarázta. Hozzátette, ezért fontos a jó rögzítés, hogy ez ne következhessen be, hiszen, ha a gyermek jól oda van erősítve a gyermekülésben, és a felnőttek is jól bekötik magukat, akkor az ad egy plusz biztonságot, ha baleset történne. Mint magyarázta, összességében nemcsak a kieséstől védenek ezek az eszközök, hanem arra is jók, hogy meggátolják a súlyosabb sérüléseket, mint például a fejsérülések.

Hirdetés

„Jó rögzítés nélkül ütközéskor az autóban lévők nekicsapódhatnak a műszerfalnak, a kormánynak, az autó oldalának, komoly sérüléseket szerezhetnek így, amelyek közül veszélyesek lehetnek többek között a fejsérülések és a nyaki és gerinc-, vagy egyéb belső szervi sérülések” – sorolta.

Megfelelően kell rögzíteni

Az osztályvezető ugyanakkor arra is kitért, hogy mennyire életbevágó a biztonsági öv és a gyermekülés helyes használata, mert a rosszul, nem megfelelően bekötött utas nagyobb sérüléseket szerezhet, mintha nem is használta volna az övet. „Fontos, hogy ne a hasunkon, nyakunkon át vezessük az övet, hanem a hárompontos rögzítés révén az alsó övvel a csípőnket, azaz a medencecsontot kell rögzítsük, a felső övet pedig a vállunkon keresztül kell átvezetni, úgy becsatolni.

Idézet
A gyereküléseket is megfelelően kell rögzíteni és a gyermek korának megfelelő gyermekülést használni

– részletezte.

Hozzátette, nem mindegy, hogy betörjük a fejünket, mert nem rögzítettük magunkat, vagy megússzuk néhány kisebb töréssel, zúzódással. „Egy súlyos ütközésnél természetesen a biztonsági öv sem tud 100 százalékos védettséget nyújtani, de a vonatkozó tanulmányok mind azt bizonyítják, hogy ezeknek az eszközöknek a használata nagymértékben csökkenti a balesetek súlyosságát” – hangsúlyozta Kacsó Jolán. 

Gyakoriak a koponyasérülések

A főorvos elmondta, azt figyelték meg, hogy

a városban történő balesetek nagy részénél többnyire nem használtak a sérültek biztonsági övet, ezzel ellentétben azok, akik hosszú útra mentek, be szokták kötni magukat, főként az első üléseken ülők.

Egyébként a sürgősségi ellátásban a közúti baleset esetén alkalmazandó protokoll szerint megtudakolják a sürgősségre érkező sérültektől, hogy használtak-e biztonsági övet. „A válaszból kiindulva így tudunk következtetni arra, hogy milyen sérülésekre számíthatunk. Az öv használatával ugyanis előfordulhat mellcsonttörés, vagy bordatörés, amelyek csekélyebbek lehetnek az öv nem használatával járó fejsérülésekhez képest, ugyanakkor amennyiben nem megfelelően volt használva az öv, akkor számítunk arra, hogy akár belső szervek is sérültek, mint a húgyhólyag, máj, vagy egyéb szerv” – magyarázta a főorvos. Hozzátette, azt is megkérdezik mindig, hogy voltak-e az autóban légzsákok, mert azok is sokat védenek baleset esetén.

A KRESZ előírásai

A vonatkozó jogszabályok szerint, amelyet legutóbb 2015-ben módosítottak, pontosították, hogyan utazhatnak a gyermekek a gépkocsikban. Az előírások szerint a 135 centiméternél alacsonyabb gyermekek esetében kötelező a gyerekülés. Egyébként a  gyermekeket a testméretükhöz és testsúlyukhoz igazodó gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve lehet csak szállítani. A gyerekülést az autó hátsó ülésére kell rögzíteni, de a jogszabály módosítása óta lehet az első ülésre is helyezni akár menetiránynak háttal, de feltétel, hogy legyen kikapcsolva a légzsák. A 135 centiméternél magasabb gyermekek esetében ugyanakkor már nem kötelező a gyerekülés, elég, ha biztonsági övvel bekötik őket, de csak úgy, ha megfelelően beállítják, és az öv nem a gyermek nyaka vagy arca előtt halad el. A felnőttek számára pedig bármelyik ülést foglalják el az autóban, mindenkinek kötelező a biztonsági öv használata, az elöl és a hátul ülők számára egyaránt. Ez alól a kötelezettség alól kivételt képeznek azok a járművezetők, akik éppen tolatnak, vagy várakoznak az autójukban, a láthatóan terhes nők, a taxisok, amikor utast szállítanak, a vezető oktatók, illetve azok, akik orvosi előírásra nem használhatnak biztonsági övet.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés