
Vizsga után. Kezdődhetnek a középiskolás évek
Fotó: Barabás Ákos
112 368 nyolcadik osztályt elvégzett tanulót (99,5 százalék) osztottak el szerdán a középiskolákba a jelentkezési űrlapján szereplő opciója szerint.
2017. július 12., 21:122017. július 12., 21:12
Az admitere.edu.ro honlapon közzétett adatok szerint összesen 112.949 tanuló töltötte ki a beiratkozási íveket.
Összesen 1 604 944 opciót jelöltek meg, ami 14 opciót jelent átlagosan, tanulónként – tájékoztat a minisztériumra hivatkozva az Agerpres.
Ezeket a szeptember 8-ra beütemezett, második besorolási fordulóban osztják el, azokkal a tanulókkal együtt, akik lezáratlanok maradtak, vagy valamilyen más okból nem vettek részt az első elosztási fordulóban.
Az eredményeket csütörtökön egyaránt kifüggesztik azokban az iskolákban, ahol végeztek a tanulók és azokban is, ahová bejutottak.
A jelentkezők július 13-a és 17-e között iratkozhatnak be abba az oktatási intézménybe, ahova a számítógépes elosztás révén bekerültek.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!