Elkezdték két fontos út feljavítását

Csütörtökön Gyergyószék két fontos útjának a javítását is elkezdték. Nagyobb szakaszon lesz aszfalt Ditró és Tölgyes között, illetve Borszék jobb megközelíthetősége érdekében is elkezdődödött egy folyamat.

Pethő Melánia

2010. július 29., 18:002010. július 29., 18:00

2010. július 29., 23:192010. július 29., 23:19

Galéria

Ünnepélyes keretek között, a térség önkormányzatainak képviselői, intézmények vezetői, valamint a lakosság jelenlétében indultak el a munkagépek, elkezdődött a Gyergyóditró–Gyergyótölgyes út javítása. A 127-es számú megyei út a Cengellér-hágón át köti össze Tölgyest a megyeközponttal. Jelenleg azonban lényegében csupán papíron létezik ez az út, csak nagy kockázatot vállalva, illetve terepjáróval lehet eljutni egyik községből a másikba. A Hargita Megyei Tanács útjavítási programjából erre a célra elkülönített 850 000 lejből sajnos, most sem futja a teljes szakasz rendbetételére. Az évekkel ezelőtt elkezdődött útrehabilitációt most mintegy három kilométeres szakaszon tudják folytatni. Ide új aszfaltszőnyeg kerül.

Galéria

Ugyancsak csütörtökön kezdték el Borszéken az üdülővárost a 12-es országúttal összekötő 128-as jelzésű megyei út javítását. Ez az út egynegyedére rövidíti majd le a Borszék–Ditró távolságot, pontosabban a borszékieknek nem kell majd Maroshévíz felé kerülniük, amennyiben Gyergyószék vagy Hargita megye központja felé tartanak. Gyakorlatilag azonban jelenleg egy erdei fakitermelő út a 128-as. Teljes felújításához nagyon sok pénz kellene, ebből most 1 250 000 lej áll a megyei tanács rendelkezésére. Ebből első lépésként támfalakat, vízlevezető árkokat alakítanak ki, a tényleges útépítésre még várni kell – közölte Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 23., szombat

Százezrek énekelték a himnuszainkat az összmagyarság legnagyobb lelki ünnepén – videó

A magyar, a székely és az ősi, a székelység megpróbáltatásaiban vigaszt nyújtó himnusz eléneklésével ért véget az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú. A hegynyereg több százezer magyar zarándok hangját visszhangozta.

Százezrek énekelték a himnuszainkat az összmagyarság legnagyobb lelki ünnepén – videó
Hirdetés
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói búcsú napján is a magyarokat provokálta Mihai Tîrnoveanu

Újabb magyarellenes provokációval jelentkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista szervezet elnöke.

A csíksomlyói búcsú napján is a magyarokat provokálta Mihai Tîrnoveanu
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói búcsú szónoka: kapaszkodjunk Krisztus kezébe, és építsük újra a jövőt

A hithez, a családhoz és az örök keresztény értékekhez való hűség megőrzésére buzdította a zarándokokat Székely János, szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Csíksomlyói búcsú idei szónoka.

A csíksomlyói búcsú szónoka: kapaszkodjunk Krisztus kezébe, és építsük újra a jövőt
2026. május 23., szombat

Villanyoszlopnak csapódott autóhoz, lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat

Mozgalmas éjszakájuk volt a segesvári tűzoltóknak: néhány órán belül egy tűzesethez, valamint egy közúti szerencsétlenséghez is riasztották őket. A balesetben két felnőtt és két gyermek sérült meg.

Villanyoszlopnak csapódott autóhoz, lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat
Hirdetés
2026. május 23., szombat

Itt követheti élőben a csíksomlyói búcsú eseményeit

Sokak számára nem adatok meg a lehetőség, hogy személyesen legyen jelen a csíksomlyói pünkösdi búcsún. A világhálónak köszönhetően azonban élőben követhető a búcsús szentmise és az azt megelőző események.

Itt követheti élőben a csíksomlyói búcsú eseményeit
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói Szűzanya 2026-ban is hazavárja gyermekeit

Keresztalják, lovas zarándokok, autóval, zarándokvonattal vagy éppen busszal érkező erdélyi és anyaországi magyarok találkoznak idén is Csíksomlyón, a pünkösdszombati búcsún. Kövesse élőben a búcsú történéseit a Székelyhonon!

A csíksomlyói Szűzanya 2026-ban is hazavárja gyermekeit
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Könnyekkel és mosollyal megélt magyarság a zarándokvonat sepsiszentgyörgyi állomásán

Szívecskéket formázó kezek, lobogó zászlók, könnyek, mosolyok, kézfogások, kiabálások, énekszó, himnusz, megörökített pillanatok – ezeket tapasztaltuk az összenemzeti zarándokvonat sepsiszentgyörgyi fogadásán.

Könnyekkel és mosollyal megélt magyarság a zarándokvonat sepsiszentgyörgyi állomásán
2026. május 22., péntek

Itt kérhetünk segítséget a csíksomlyói pünkösdi búcsú ideje alatt

Több százezer ember védelmét biztosítják idén is a csíksomlyói nyeregben a tűzoltók, mentők, csendőrök és rendőrök. Mutatjuk, hol juthatnak segítséghez a zarándokok, és mit tehetnek a rosszullétek megelőzése érdekében.

Itt kérhetünk segítséget a csíksomlyói pünkösdi búcsú ideje alatt
2026. május 22., péntek

Elsőfokú árvízriasztást adtak ki több székelyföldi folyóra is

Újabb elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízriasztást adtak ki több székelyföldi folyóra is
Hirdetés