
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Egyetlen hét alatt 25 alkalommal tűnt fel medve lakott területen az elmúlt héten. Egy nagyvadat kilőttek Tusnádfürdőn, egyet pedig elaltattak és áthelyeztek. Több esetben a hatóságok üldözték el az állatot – közli a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség sajtóosztálya.
2023. július 10., 15:452023. július 10., 15:45
Összesen négy alkalommal riasztották a csendőröket medve miatt Csíkszeredából és háromszor Gyergyóújfaluból az elmúlt héten, a csendőrök minden esetben kiszálltak, hogy elűzzék az állatokat, amelyek udvarokon és a település szélén található strandon kerestek élelmet.
Szombaton Kovászna megyéből riasztották a csendőröket, hogy Sepsibükkszád közelében, a Szent Anna-tó felé egy medve a 11C jelzésű országút mellett fekszik és nem mozdul. A helyszínre érkező csapat megállapította, hogy a vad az út szélén pihent, később az erdőbe hajtották.
A közlemény szerint Csíkszentgyörgyre két alkalommal szálltak ki a hatóságiak, azonban az itt feltűnt vad időközben meglépett. Parajdon, Székelyudvarhelyen, Gyergyóhollón ugyan láttak medvét, közbeavatkozásra viszont nem volt szükség, emellett Sikaszóban, a Gyilkos-tó környékén, Zetelakán, Szépízen, Székelykeresztúron, Kányádban, illetve Madéfalván is lakott területre merészkedtek a nagyvadak.
Év eleje óta összesen 179 hívást regisztráltak, amely medve jelenlétét jelezte lakott területen.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
1 hozzászólás