
Fotó: Sándor-Nagy Tunde
Mint ismeretes, a törvény idén is lehetőséget ad arra, hogy az adófizetők átirányítsák jövedelemadójuk két százalékát az általuk kiválasztott nonprofit szervezetnek. Az elmúlt héten tájékoztattunk, miszerint már javában tart az adóbevallási időszak, bárki eldöntheti, kinek szánja jövedelmének ezt a részét.
2011. március 03., 16:082011. március 03., 16:08
2011. március 03., 16:262011. március 03., 16:26
Eddig még nem jelentkeztek valami sokan, de még semmi sincs veszve – mondta el kérésünkre Katona Hajna, a székelyudvarhelyi Közpénzügyi Hivatal személyi adózási osztályának vezetője. Arról is tájékoztatott, hogy azok esetében, akiknek fizetésből származik a jövedelmük, alig 1 százalékos, míg a vállalkozói szféra esetében 17 százalékos részarányról beszélhetnek. „Ezek az adatok májusban megfordulnak. Egyelőre korai arról beszélni, hogy az említett arányok jók-e vagy sem, inkább az a fontos, hogy az emberek ne szalasszák el a lehetőséget” – magyarázza.
Katona Hajna arra is kitért, függetlenül attól, hogy a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány idén már nem vállalja a Két százalékot Udvarhelynek című kampány lebonyolítását, nem fogja befolyásolni az adórészek felajánlását, mivel már eléggé megszokottá vált. „Ha ügyesek a szervezetek, akkor népszerűsítik magukat mindenképp, nem hinném, hogy pont a kampány elmaradása okozna kimaradásokat. Akiknek fontos ez a jövedelem, minden lehetőséget meg fognak tenni, hogy megszerezzék ezt a két százalékot” – mondta el Katona Hajna.
A két százalék felajánlása nem kerül semmibe az adófizetőknek, viszont ha nem teszik meg, akkor az államkincstárt gyarapítja ez a pénz ahelyett, hogy egy általunk kiválasztott szervezetnél maradna (ami helyi is lehet, Udvarhelyszéknek hasznos közösségi tevékenységekkel).
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!