Fotó: 123RF
Május 2-a és augusztus 29-e között országszerte 12 halálesetet és 117 agyhártyagyulladást okozott a nyugat nílusi vírus - közölte csütörtökön a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT).
2018. augusztus 30., 17:362018. augusztus 30., 17:36
A kiadott közlemény szerint az elhunyt 12 személy számos más betegségben is szenvedett.
– számol be az Agerpres.
A dokumentum szerint a járvány csúcsa körül járunk, ám ez nem olyan jellegű, mint 1996, 2010 és 2016-ban volt. A járványt a szúnyogok terjesztik.
Megelőzésképpen a szúnyogcsípések ellen kell elsősorban védekezni, a lakosságnak azt javasolják, hogy szereljenek szúnyoghálót az ablakokra, használjanak rovarirtó szereket a lakásban és a ház körül, távolítsák el a lakás környékéről a hulladékot, és kerüljék a vizes, mocsaras helyeket.
A legkorszerűbb orvosi gépekkel, felkészült szakemberekkel, de szükség esetén lelki gondozással is várja a gyógyulni vágyó pácienseit az az onkológiai kórház, amelyet Marosvásárhely szomszédságában nyitottak meg pénteken.
Három személyt szállítottak kórházba pénteken délután, miután balesetet szenvedtek Csíkszereda Csíkcsicsó felőli bejáratánál.
A dolgozatok óvások utáni újrajavítását követően 1,8 százalékkal 78,2 százalékra nőtt a sikeresen érettségizők aránya. Az óvások elbírálása előtt az átmenési arány 76,4 százalékos volt – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.
A csíkszeredai városvezetés is reflektált a City Index összehasonlító tanulmányára, amely az ország 41 megyeszékhelye közül Csíkszeredát a 13. helyre sorolta. Ez az eredmény nem a városháza, hanem a csíkszeredaiak eredménye – fogalmazott Korodi Attila.
A Kovászna megyei vízszolgáltató panaszt kapott Kilyénből, Szotyorból, Kökösből, Uzonból, Szentivánlaborfalváról, Bikfalváról és Lisznyóból a víznyomással kapcsolatban. Utánajárnak, hogy vannak-e, akik tűzcsapokról „tankolják” az öntözőberendezéseiket.
Idén májusban áprilishoz képest 99 lejjel (1,9 százalékkal) 5118 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Márton Áron pappá szentelését követően első szentmiséjét szülőfalujában, Csíkszentdomokoson mutatta be 1924. július 13-án. Ennek az eseménynek a 100. évfordulójára ünnepélyes szentmisével emlékezik a szülőfalu július 14-én, vasárnap.
Kigyulladt egy lakóház kéménye Székelyudvarhelyen csütörtök este – tudtuk meg a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztályától.
Jubiláló székelyudvarhelyi házaspárok jelentkezését várják, akik idén ünneplik az ezüst-, arany-, és gyémántlakodalmukat. Az ünnepséget augusztus 19-én szervezik meg – olvasható a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Kedvezőtlen időjárási feltételek, a mezőgazdasági vegyszerhasználat miatt bekövetkezett állományveszteségek és a szárazság okozta méhtáplálékhiány is nehezíti a méhészek munkáját idén.