
Nehezen vesszük rá magunkat, pedig egészséges is a váradás
Fotó: Haáz Vince
Felére csökkent a véradók száma az elmúlt hetekben Maros és Hargita megyében. A szakemberek arra biztatják az embereket, hogy szánjanak időt rá és segítsenek azokon, akiknek az életük múlik pár deciliter véren. Egy véradótól begyűjtött vérkészítménnyel három betegnek tudnak segíteni.
2019. október 26., 16:442019. október 26., 16:44
Csak Maros megyében naponta legalább 65 donorra volna szükség ahhoz, hogy elegendő vér legyen a fontos beavatkozásokra, a műtétekre, és biztosítani tudják a regionális kórház minden szükségletét. Sajnálatos módon, mint Marinela Lazăr doktornőtől, az intézmény sajtószóvivőjétől megtudtuk,
Hétfőn ugyan 65-en voltak, kedden azonban már csak 40-en, de vannak olyan napok, amikor ennél is kevesebben élnek a lehetőséggel. A doktornő a Székelyhonnak elmondta, vidékre is járnak, Segesvárra és Szászrégenbe terepre, és ott fogadják a véradókat, hiszen sokan a távolságra hivatkozva nem akarnak vért adni.
– magyarázta Marinela Lazăr. Kérdésünkre, hogy általában milyen rejtett betegségeket szoktak felfedezni, elmondta, legtöbben például nem tudnak arról, hogy B vagy C típusú hepatitiszük van.
A Maros megyei vérközpont rendszeresen kap készítményeket a Hargita, Beszterce és Szeben megyei vérközpontoktól, hiszen Marosvásárhelyen több kórházi osztályon az átlagosnál nagyobb mennyiségre van szükség, mivel több megyéből érkeznek ide páciensek életmentő műtétekre, kezelésekre. Jó hír azonban, hogy
A csíkszeredai vérközpontnál is drasztikusan lecsökkent a véradók száma az elmúlt hetekben. Míg a valós szükségletek fedezéséhez napi 20–25 véradóra lenne szükség, Kopacz Ildikó doktornőtől, a vérközpont vezetőjétől megtudtuk, hogy múlt pénteken csak hárman voltak, és a héten is naponta tíznél kevesebben. Arról is beszélt, hogy rendszeresen járnak vidékre, Székelyudvarhelyre, Gyergyószentmiklósra, Zetelakára, Székelykeresztúrra, és ott is fogadják a jó szándékú embereket.
Fotó: Haáz Vince
– summázta a csíkszeredai vérközpont vezetője, aki szerint nagyszerű volna, ha kisebb munkaközösségek, műhelyek, kisvállalkozások, lelkészi vagy tanári közösségek elmennének közösen vért adni s ezáltal segíteni a műtétek előtt álló betegeken.
Ki adhat vért?
Aki egészségesnek érzi magát, elmúlt 18 éves, de még nincs 65 éves, testsúlya meghaladja az 50 kilogrammot, nem vérszegény és nincs gondja a vérnyomásával. A tetoválás és a testékszer nem akadály, ha eltelt fél év, amióta elkészültek.
A csíksomlyói búcsú előtt néhány nappal idén is hagyományos eseménynek adott otthont Harasztkerék: hétfő este a Maros megyei magyar közösségek képviselői átadták az imaszalagokat a lovas zarándoklatnak, hogy elvigyék az imákat Csíksomlyóra.
Ludwig van Beethoven hegedű és zongoraszonátáit játszák kedden délután Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának Szent István Termében.
Elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) azt a törvénytervezetét, amely szerint az egyesületeknek, alapítványoknak és szövetségeknek évente nyilatkozniuk kell a finanszírozási forrásaikról az Országos Adóhatóságnak.
Elfogadták a pénzügyminisztérium módosító indítványát, amely mentesíti az e-Factura rendszer kötelező használata alól a szerzői jogdíjból és mezőgazdasági tevékenységből jövedelmet szerző magánszemélyeket.
Május 1. és 18. között 60 lakossági bejelentés érkezett a Hargita megyei csendőr-felügyelőséghez lakott területek közelében megjelent medvékről, ami jelentős növekedést jelent az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.
Kiengedték hétfőn a kórházból azt az ötéves Szeben megyei gyermeket, aki csaknem két napot töltött egyedül az erdőben, mielőtt megtalálták a keresésére indult hatóságok.
Az Arad megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) szakemberei a hantavírus-fertőzés hétfői bukaresti megerősítése után közölték, hogy a szerológiai vizsgálatok szerint régebbi, krónikussá vált fertőzésről van szó.
A sokéves átlagnak megfelelő, ugyanakkor változékony időjárás várható május második felében, csapadékra szinten naponta számíthatunk – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat május 18–31. közötti időszakra érvényes előrejelzéséből.
Az idei év első négy hónapjában 737 682 online iratot bocsátott ki ingyenesen az ingatlan- és telektulajdonosoknak az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).
Elindult a regisztráció a 34. Bolyai Nyári Akadémia pedagógus-továbbképzéseire, amelyek több helyszínen kínálnak szakmai fejlődési lehetőséget pedagógusok számára június 29. és július 24. között.
szóljon hozzá!