Február közepe óta borzolja az érintettek kedélyét a felcsíki települések vízhálózatának elfagyása. A jég nehezen enged szorításából.
A rendhagyó oktatás hete alkalmából a Sapientia egyetem csíkszeredai helyszíne is várja azokat a középiskolás diákokat, akik kíváncsiak az egyetem mindennapjaira. Hétszázötven középiskolás jelentkezett be.
A csíkszeredai piaccsarnokban kedden kezdődött el a vágott húsvéti bárányok árusítása. Csak egy gazda kínálta a bárányhúst, amely kevéssel drágább, mint tavaly.
Napkollektoros rendszert nyert iskolájának a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium három XII. osztályos diákja a Hargita Megye Tanácsának Energiatakarékossági Közszolgálata által szervezett tanulmányi versenyen. A MAG fizikus kör tagjainak azonban nem ez az egyetlen sikeres projektjük.
Április 2–27. között zajlanak a József Attila Napok a költő nevét viselő csíkszeredai tanintézményben, ahol kedden délben az I–IV. osztályosok számára szavalóversenyt tartottak.
Hargita megyében idén mindössze feleannyi ideiglenes vágópont kezdte meg működését a húsvéti ünnepek előtt, mint az előző években, így valószínűleg közfogyasztásra szánt bárányból is kevesebbet vágnak le ebben az évben.
Ivartalanítási akciót szervez kóbor állatok számára a csíkszeredai Pro Animalia Alapítvány az általa működtetett kutyamenhelyen április 10. és 20. között, a németországi Bruno Pet állatvédelmi szervezet támogatásával.
Viszonylag jó helyen áll Hargita megye azon a kimutatáson, amely a meg nem művelt mezőgazdasági területeket összesíti. A negyvenegy megye közül Hargita a 26.: nálunk a statisztika szerint 8243 hektárt hagytak „műveletlenül” két évvel ezelőtt. A valóság viszont ennél jóval másabb képet mutat.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Terülj, terülj, asztalkám népmesét játssza áprilisban a Csíki Játékszín gyerekbérletes nézőinek. Ezen a héten szerdán, csütörtökön és pénteken tekinthetik meg a vendégelőadást a napközisek és kisiskolások a csíkszeredai színházban.
Összehangolták a Gyermekkönyvek Világnapját az Iskola Másképp programmal: óvodás- és iskoláscsoportokat fogadnak a héten a Kájoni János Megyei Könyvtár gyermekrészlegén.
Akárcsak tavaly, most is a Kalász negyedben kezdődött Csíkszeredában a polgármesteri hivatal által szervezett általános tavaszi nagytakarítás. Az ütemterv szerint a nagytakarítás április 25-én fejeződik be.
Folyatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Április 12-ig iratkozhatnak az idén meghirdetett üres állásokra szervezett versenyvizsgára a pedagógusok. Ettől az évtől a vizsgákat az iskolák bonyolítják le, és az írásbeli mellett gyakorlati próbán is bizonyítaniuk kell a pályázóknak.
Közel nyolcezer pályázatot kapott már a Szülőföldön magyarul program idei kiírása keretében a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, amely elkezdte az adatfeldolgozást is. A magyar tanintézményekbe járó gyerekek szüleinek még egy hónapjuk van a pályázatok benyújtására.
Az Erdélyi Magyar Ifjak Csíkszéki Szervezete idén ötödik alkalommal rendezte meg az ÁNGI-ként becézett április elsejei Nagy Gyűjtést.
Április elsején, virágvasárnap, Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékeztek meg a csíksomlyói kegytemplomban.
Kezdetét vette vasárnap este Csíkszeredában a környezetvédelmi szakterület XI. és XII. osztályos diákok számára szervezett országos tantárgyversenye.
Kezdetét veszi hétfőn az egyhetes, Iskola másként elnevezésű rendezvénysorozat a tanintézményekben. Minden iskolában más-más tevékenységeket szerveznek, a diákok és pedagógusok kirándulnak, interdiszciplináris tevékenységeken vesznek részt, előadásokra, múzeumba mennek.
Mindössze 11 írás érkezett a tavaly meghirdetett Bözödi György szociográfiai pályázatra, ami viszont jó hír, hogy ezek közül nyolc közölhető, és meg is fog jelenni júniustól kezdődően a Székelyföld folyóiratban.