Tartalmas és mutatós poszterek, illetve egy kiadvány is napvilágot látott a Pogány-havas Kistérségi Társulás Történetek a tájról és rólunk elnevezésű programja keretében.
Számítanak a határon túli magyarok szavazatára a Compact Disco zenekar tagjai.
Háromtagú orvoscsapat kezdte meg a kóbor állatok – ebek, macskák – sterilizálását a csíkszeredai Pro Animalia Alapítvány által működtetett taplocai kutyamenhelyen.
A csíkszeredai távolsági autóbusz-állomásnál két sorompót is felszerelnek, hogy megakadályozzák illetéktelenek bejutását. Ezt követi a beállóhelyek megszámozása és az induló járatok kifüggesztése.
Akadt dolguk a mentősöknek az ünnep alatt, a betegek mellett autóbalesetekhez, verekedésekhez riasztották a Hargita Megyei Mentőszolgálat egységeit. Csíkszeredában egy elhunyt férfit találtak, rajta már nem tudtak segíteni.
Előreláthatólag a nyár elejére készül el a tusnádfürdői wellnessközpont: húsvét után kezdik el annak a szerkezetnek az építését, amely kivonja a termálvízből a szén-dioxidot, illetve a mangánt és a vasat.
Marosvásárhelyen, Brassóban, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen lép fel április 23–27. között a 4 For Dance Kamaraegyüttes.
A húsvéti misztérium megünneplése a nagycsütörtök esti szentmisével vette kezdetét, nagypénteken passióra és a szent kereszt leleplezésére került sor. Nagyszombat estéjén feltámadási körmenetet tartottak, húsvét vasárnapjának reggelén megszentelték az ételt Csíkszeredában.
A húsvéti határkerülés egy olyan esemény, amely a népi ősi hit és a vallás békepaktuma nyomán jött létre. Az alábbiakban dr. Balázs Lajos néprajzkutatóval, a Sapientia EMTE docensével beszélgettünk a húsvét vasárnapján tartandó határkerülés gyökereiről és mai vonatkozásairól.
A húsvét elmaradhatatlan tartozéka a festett tojás, legyen az egyszerű piros vagy éppen különböző technikákkal készített hímes. Kérésünkre Bíró Gyöngyvér csíksomlyói kézműves ad néhány fontos tanácsot a tojásírással és festéssel kapcsolatban.
Húsvéti képeslapokat, tavaszi dekorációkat és természetesen tojást is festettek csütörtökön a Csíki Anyák Egyesülete által szervezett kézműves foglalkozáson.
Folyatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Vasárnap 18 órától hétfőn 15 óráig tartó sárga figyelmeztető jelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), az említett időszakban Erdély keleti térségében és Moldvában erős szélre, ónos esőre, havasesőre és havazásra lehet számítani.
Zárva tart húsvétkor a hivatalok többsége, az autóbuszok is ünnepi programmal közlekednek. Gyógyszertárat találunk nyitva az ünnep alatt is Csíkszeredában – összegyűjtöttünk néhány hasznos információt a hosszú, ünnepi hétvégére.
A csíksomlyói kegytemplomban péntek este fél 7-kor keresztútra kerül sor, és 7 órakor kezdődik a nagypénteki szertartás.
Másfél évtizedes hagyománya van annak, hogy húsvét közeledtével tojást festenek a diákok a csíkszeredai Segítő Mária Gimnáziumban.
A József Attila Általános Iskola diákjai dallal, verssel, furulyajátékkkal, a Riehen Egyesület pedig alapélelmiszerekkel ajándékozott meg több tíz nyugdíjast.
Beerdősödött területet perzseltek fel a lángok a Csíkszentgyörgyhöz tartozó Potyand közelében szerdán. Húsz hektárra terjedt ki a tűz, csak az önkéntes tűzoltók és a lakosság hathatós segítségével sikerült megállítani terjedését.
Néhány formai hibára hívták fel a kórház vezetőségének a figyelmét az ellenőrök, akik a héten a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán vizsgálódtak.