Épül a Siculicidium útja

A madéfalvi veszedelemhez kapcsolódik az a tanösvény, amelynek kiépítésére még 2010-ben nyert 200 ezer eurós pályázatot az említett község helyi önkormányzata. A hosszú előkészületek után úgy néz ki, elkezdődhetnek végre a munkálatok.

Rédai Botond

2012. július 30., 17:552012. július 30., 17:55

2012. július 30., 18:382012. július 30., 18:38

„Lezajlott a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás, meg is kötöttük a szerződést a gyergyószentmiklósi Fundamenta Kft.-vel” – számolt be a legújabb fejleményekről Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere. Elmondta, az említett cég ezen a héten elkezdi a munkálatokat, melyeknek befejezési határideje 2013 februárja.

A tanösvény segítségével a már említett történelmi eseményt mutatnák be az érdeklődőknek. Tizennégy stációt létesítenek, többnyelvű tájékoztató pannókat helyezve a kiszemelt területekre. Ezek a stációk a község azon részein találhatók majd, amelyhez a madéfalvi veszedelem valamilyen eseménye társítható: kiindulópont maga az emlékmű lesz. Megállót alakítanak ki például Zöld Péter plébános szülőházánál, az első ágyúbecsapódás pontján és így tovább. Ezeken a helyeken térrendezés is várható, így tetszetősebb képet kap a falu. A tanösvény hosszát 3 kilométerre tervezik, ennek létéről a község bejáratánál elhelyezett, fa kivitelezésű pannók is tájékoztatnak majd.

A projekt részeként a helybéliek által majálisozóként ismert területen kétszintes, központi fűtéssel ellátott menedékház is épül. Mint arról Szentes Csaba már korábban beszámolt, itt egy táborhelyet szeretne kialakítani az önkormányzat. Erre vonatkozó elképzelés, hogy a testvértelepülések mindegyike egy-egy faházat építene a területre, ezzel közel hatvan gyerek egyidejű táboroztatására nyílna lehetőség. A tábor és a falu közt pedig kerékpárutat is kialakítanának.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei