Újabb munkatelep nyílik nemsokára Csíkszereda központjához közel – a Petőfi Sándor utca felújítása is megkezdődik. Az autós forgalom által is használt, a polgármesteri hivatal és a magyar főkonzulátus közötti szakaszról van szó, a munkának tanévkezdésig kell elkészülnie.
A 74 éves moralista-humorista – vagy ahogyan Sándor György nevezi magát: humoralista – Marosvásárhelyen kezdi erdélyi turnéját május 22-én. A Kossuth-díjas humorista először nevettet itt.
Összeférhetetlenséget állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség Kedves Imre esetében. A Hargita Megyei Közpénzügyi Vezérigazgatóság ügyvezetője erőltetettnek véli a döntést és megfellebbezi.
A székelyudvarhelyi TRE-F Egyesület harmadik éve szervez Zöldiskola néven környezetvédelmi versenyt általános iskolásoknak.
Tízezer hektár termőterületet ültettek be pityókával Hargita megyében. Az elmúlt esztendőhöz viszonyítva ez 12 százalékos csökkenést jelent.
A csíkdánfalviak nagy érdeklődése közepette szentelték fel a falu határában található temető mellett felépített ravatalozót. Az eseményen világi és egyházi elöljárók is képviseltették magukat.
A fogyatékkal élők világára kívánta felhívni a figyelmet Csíkszeredában a Gyulafehérvári Caritas csíkszeredai kirendeltsége és a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ. Pénteken a Vár tér előtt az érdeklődők játékos formában ismerkedhettek meg a fogyatékos emberek élethelyzeteivel.
Xantus Gézának, a kortárs erdélyi képzőművészet egyik kiemelkedő alakjának bronzba öntött domborművei díszítik az új szabadtéri gyimesbükki keresztutat. A Salamon József plébános által elképzelt kálvária két síkon halad, a domborművek felső részében a hagyományos Krisztus-szenvedéstörténet, alul pedig a gyimesi nép történetének egy-egy mozzanata tárul elénk.
Sikerrel járt a Székelyhon.ro portál és a Csíki Hírlap által felvállalt síremlékmentési akció. A múlt év végén, illetve idén tavasszal arról írtunk, hogy veszélyben van a madéfalvi Siculicidium-emlékmű tervezőjének, a Csíkszeredában született és Esztergomban eltemetett Tamás József építésznek a síremléke.
Gyimesközéplok egyik völgyében, Borospatakán ezen a hétvégén immár hetedik alkalommal gyülekeztek az erdélyi táncházzenészek. Könczei Árpád népzenekutatót, koreográfust, zeneszerzőt többek közt a táncházzenészek lehetőségeiről faggattuk.
A csíkszentsimoni gyermekotthon gondozására bízott közterület körül felhúzott kerítés lebontására szánta el magát lakossági kérésre a helyi polgármesteri hivatal. A gyermekek és a nevelők az otthon közvetlen szomszédságában található közterületen az általuk kialakított, gyönyörűen zöldellő kis parkot féltik, ami meglátásuk szerint tönkremegy, ha a kerítés lebontásra kerül.
Folyatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Akár a gyerekvállalási kedvet is fellendíthetik a csíkszeredai kórház szülészeti osztályán kialakított körülmények – vélte Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke az osztály szombati avatóünnepségén. Az egyik ott dolgozó szakorvos szerint most már megyei sürgősségi kórházhoz méltó az osztály.
Egyelőre ismeretlen tettesek hatoltak be péntekről szombatra virradó éjszaka Csíkszeredában az egyik Kossuth Lajos utcai zálogházba és pénzváltóba. Az elkövetők által eltulajdonított kisméretű széf jelentős mennyiségű készpénzt tartalmazott.
Jelképes és az elkövetkező korok krónikásai számára könnyen megjegyezhető, hogy mikor is nyílt a Mikó-vár története című állandó kiállítás a Csíki Székely Múzeumban. Ugyanis éppen ezen a napon, vagyis május 18-án, pénteken tartották a múzeumok világnapját.
Két autó ütközött egymásnak a Csíkdánfalva és Csíkszentdomokos közötti útszakaszon pénteken, négyen megsérültek. A balesetben értesüléseink szerint Moldován József államtitkár is súlyos sérüléseket szenvedett.
Súlyos közúti baleset történt csütörtökön Csíkszenttamás közelében, egy autó a rövid követési távolság miatt belerohant az előtte közlekedő motorba.
Az RTL Klub Törzsutas című utazási magazinjában tűzte műsorra Székelyföld bemutatását. A műsor célja könnyed, szórakoztató formában ismereteket, tanácsokat adni és tájékoztatni.
A csíkszentmártoni felső tagozatos általános iskolások felújított tanintézményét csütörtökön avatták fel.