Torna szülés után

Hamarabb regenerálódnak azok a nők, akik szülés előtt és után is tornáznak – állítja Zakariás Éva gyógytornász. Korábban már írtunk a várandósság ideje alatt végezhető tornáról, most a szülés utáni gyakorlatokról kérdeztük a gyógytornászt.

Missziós körúton a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Hamarosan eddig példátlan komolyzenei élményben lehet részünk Csíkszeredában: június 19-én, egy erdélyi egyhetes turné keretében a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tart nálunk is hangversenyt. Alábbi összeállításunkban – többek közt – a turné előzményeiről az egyik főszervezőt, Balázs Attila tordaszentlászlói református tiszteletest faggattuk.

2012. június 07., csütörtök

Lassan eltűnnek a telefonfülkék

Egyre kevesebb az utcai telefonfülke Hargita megyében. A fülkék jó része elhasználódott, és inkább a fölösleges utcai bútorzat szerepét töltik be, köztelefont már nagyon kevesen használnak.

Lassan eltűnnek a telefonfülkék
Lassan eltűnnek a telefonfülkék
2012. június 07., csütörtök

Lassan eltűnnek a telefonfülkék

2012. június 07., csütörtök

Az átlagosnál több volt a csapadék

Van település, ahol májusban kétszer, sőt háromszor annyi csapadék hullott, mint a sokévi átlag – tudtuk meg az Országos Meteorológiai Szolgálat marosvásárhelyi területi központjától. A májusi csapadékmennyiség Csíkszeredában is meghaladta a sokévi átlagot.

Az átlagosnál több volt a csapadék
Az átlagosnál több volt a csapadék
2012. június 07., csütörtök

Az átlagosnál több volt a csapadék

2012. június 06., szerda

Esős, de vidám ballagás

Közel 150 végzős diákot búcsúztattak el szerdán a csíkszeredai Joannes Kájoni Szakközépiskolában. A szakadó eső miatt néha gyorsították az eseményeket az ünnepségen, annak vidám hangulatát azonban a rossz idő sem tudta elmosni.

Esős, de vidám ballagás
Esős, de vidám ballagás
2012. június 06., szerda

Esős, de vidám ballagás

2012. június 06., szerda

Egy csipetnyi kultúra a Vajdaságból

Filmvetítéssel egybekötött találkozóra hívják az érdeklődőket csütörtökön 19 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pinceklubjába. A vajdasági Magyarkanizsán működő Cinema Filmműhelyt ismerhetjük meg.

Egy csipetnyi kultúra a Vajdaságból
Egy csipetnyi kultúra a Vajdaságból
2012. június 06., szerda

Egy csipetnyi kultúra a Vajdaságból

2012. június 06., szerda

Csíkszeredában gyakorlatoznak a különleges egységek

A Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szervezésében bel- és külföldi gyorsreagálású egységek mutatták be gyakorlataikat a sajtó képviselőinek június 6-án délután.

Csíkszeredában gyakorlatoznak a különleges egységek
2012. június 06., szerda

Új iskolabuszokat kapott Hargita megye

Négy Hargita megyei település kapott kedden egy-egy iskolabuszt az oktatási minisztériumtól. A buszokat nem a Hargita Megyei Tanfelügyelőség által kidolgozott prioritási sorrend alapján utalta ki a szaktárca, így Udvarhelyszékre egyetlen jármű sem érkezett.

Új iskolabuszokat kapott Hargita megye
Új iskolabuszokat kapott Hargita megye
2012. június 06., szerda

Új iskolabuszokat kapott Hargita megye

2012. június 06., szerda

Leváltási huzavona

Országszerte 24 főtanfelügyelőt menesztett keddig Liviu Marian Pop oktatási miniszter. Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő nem kapott értesítést leváltásáról, tudomása szerint azonban elbocsátási hullám készül a minisztériumban.

Leváltási huzavona
Leváltási huzavona
2012. június 06., szerda

Leváltási huzavona

2012. június 05., kedd

„Gazdátlan” megfigyelőkamerák az érettségin

Egyelőre teljes a zűrzavar a középiskolákban jövő héten kezdődő érettségi megfigyelőkameráinak beszerzése kapcsán, a vizsgaközpontokban ugyanis még mindig nem tudják, kinek kell megvásárolnia azokat.

„Gazdátlan” megfigyelőkamerák az érettségin
2012. június 05., kedd

Erőt adó családi együttlét

Az utolsó rend kemoterápiás kezelés előtt, néhány napra hazaengedték a marosvásárhelyi kórházból a leukémiás Nagy Orsikát. A csíkszeredai kislány vidáman fogadott kedden, mesélt, fényképeket, apró kis ajándékokat mutatott. Boldog volt, hogy újra itthon lehet.

Erőt adó családi együttlét
Erőt adó családi együttlét
2012. június 05., kedd

Erőt adó családi együttlét

Reflektorfényben a székelyföldi foci | Helyzetbe hozunk!
Megnyitás

Reflektorfényben a székelyföldi foci | Helyzetbe hozunk!

Folyatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.

2012. június 05., kedd

Kiállításlátogatás másként

A Csíki Székely Múzeum tárlatait látogató iskolás csoportok már megszokhatták, hogy a látnivalók mellett – azok befogadását elősegítve – érdekes és szórakoztató múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt. Nincs ez másként a Mikó-vár története című, a Csíki Székely Múzeum legújabb állandó kiállításán sem.

Kiállításlátogatás másként
Kiállításlátogatás másként
2012. június 05., kedd

Kiállításlátogatás másként

2012. június 05., kedd

Kikényszerített szabálysértések

A nemrég felújított E578 jelzésű európai út a Vörösmarty Mihály és Brassói utca találkozásánál furcsa és ellentmondásos helyzetbe kényszeríti az autósokat.

Kikényszerített szabálysértések
Kikényszerített szabálysértések
2012. június 05., kedd

Kikényszerített szabálysértések

2012. június 05., kedd

Elkezdődött a taplocai terelőút építése

Megjelentek a munkagépek Csíkszereda északi határában, elkezdődött a taplocai terelőút építése. Ebben az évben makadámút épülhet ki az első szakaszon.

Elkezdődött a taplocai terelőút építése
2012. június 05., kedd

Hamarosan vendégeket is fogadhat a gyimesközéploki református tábor

Pár héten belül üzemképes lesz az a multifunkcionális ifjúsági tábor, amit a Gyimesekben épít a csíkszeredai református egyházközség.

Hamarosan vendégeket is fogadhat a gyimesközéploki református tábor
2012. június 05., kedd

Égető szükség van a lelkigondozók jelenlétére

A hétvégén tartották a KALOT Egyesület és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karának szervezésében zajlott lelkigondozói képzés első évfolyamának ballagási ünnepségét. A két éven át tartó, 500 órás tanfolyam egyedülálló és hiánypótló kezdeményesnek számít.

Égető szükség van a lelkigondozók jelenlétére
2012. június 05., kedd

Adományok gyerekektől gyerekeknek

Több mint száz gyereknek sikerült ajándékcsomagot összeállítani a Zöld SzékelyFöld Egyesület és a Gyulafehérvári Caritas adománykampányával.

Adományok gyerekektől gyerekeknek
Adományok gyerekektől gyerekeknek
2012. június 05., kedd

Adományok gyerekektől gyerekeknek

2012. június 05., kedd

Gyalogost és kerékpárost gázoltak el

Csíkmadarason egy gyalogost az út közepén ütöttek el szombatról vasárnapra virradóra, míg vasárnap este Csíkcsicsóban egy kerékpárost gázolt el egy ittas sofőr.

Gyalogost és kerékpárost gázoltak el

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye