A hétfő estétől tartó havazás miatt folyamatos az országutak és megyei utak, valamint a E578 jelzésű európai út takarítása, azonban vannak szakaszok, ahol forgalomkorlátozásra lehet számítani.
Bár szerepelt hétfőn a Hargita megyei önkormányzat képviselő-testületi ülésének napirendjén, nem fogadták el a megyei önkormányzat költségvetését.
Csíkszeredában hétfőn megkezdődött a polgármesteri hivatal által szervezett általános tavaszi nagytakarítás.
A Csicsó és Hargitafürdő között húzódó körülbelül tíz kilométeres erdei útszakasz felújítását szeretné minél előbb elkezdeni a csicsói önkormányzat a helyi közbirtokossággal közösen.
Bartók Béla születési évfordulóján, március 25-én ünneplik az Országos Tehetségnapot Magyarországon és a Kárpát-medence magyarlakta vidékein, melybe idén a csíkszeredai Sapientia tehetségműhelye is bekapcsolódott.
Januárban harmincöt, februárban pedig ötven kóbor kutyát gyűjtöttek össze a csíkszeredai sintérek és a Pro Animalia Egyesület tagjai. A kóbor kutyák kérdése még így sem oldódott meg Csíkszeredában.
Ezzel a címmel tartanak kedden 18 órától író-olvasó találkozót Csíkszeredában a Székelyföld Galériában. Az irodalmi est vendége Noszlopi Botond csíkszeredai származású fiatal költő lesz.
Egy sikeres újraélesztés, illetve egy ereit és nyakát elvágó személy életének megmentése is szerepel a Hargita Megyei Mentőszolgálat múlt heti összesítésében. A vírusos légúti megbetegedések miatt ismét sok volt a magas láz miatti segélyhívások száma.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magiszteri színész szakos hallgatói előadásában látható kedden 20 órától a Csíki Játékszín Hunyadi László Kamaratermében a Bernarda Alba háza című musical.
Néhány napon belül már igényelhető lesz az a kétszáz euró értékű támogatás, amellyel a szegény családokban élő diákok számítógép-vásárlását támogatja az oktatási minisztérium. Az igénylési dossziékat idén is tüzetesen ellenőrzik.
A belépőjegyek, bérletek árait, a nyitvatartási programot is tartalmazza a csíkszeredai uszoda működési szabályzatának tervezete, amely helyi önkormányzati szakbizottságokhoz, majd elfogadásra a következő tanácsülésen a képviselő-testület elé kerül.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Dobogós helyen végeztek a Mesék Szárnyán elnevezésű, kisiskolásoknak szervezett vetélkedő hétvégén Nagyváradon lezajlott országos döntőjén a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai.
Lezajlott múlt hétvégén Tatabányán a Tudományos Diákkörök XIII. Országos Konferenciája, a TUDOK, amelyről a csíkszeredai diákok is díjakkal tértek haza.
Bár már a hegy alatt vagyunk, de neki kell fogni az abrakolásnak – vonta le a következtetést két iskolaigazgató a próbaérettségi eredményei kapcsán.
Több típusú támogatásból származó pénzösszeget is kézhez kaptak az elmúlt napokban a gazdák.
Az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság fővárosi laboratóriumában bevizsgálták a Hargita megyében vett tejmintákat. Aflatoxint kerestek a tejbegyűjtő- és feldolgozó központokban vett mintákban.
A hargitafürdői turizmusfejlesztés egyik legnagyobb akadályának tartják a település lakói és vállalkozói a 138A jelzésű megyei úton a télen tapasztalt állapotokat. A héten két mentőautó is elakadt a jeges úton.
Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékeztek a csíksomlyói kegytemplomban virágvasárnap.