A vasárnap délelőtti szentmise keretében úrnapi játékot láthattak a csíksomlyói kegytemplomban, melyet a PPKE BTK Boldog Özséb Színtársulat adott elő.
A Hargita Megyei Művészeti Népiskola idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Ennek kapcsán Péter Csabával, a népiskola igazgatójával beszélgettünk.
Bara Barnabás, Berze Imre és Éltes Barna szobrászművészek alkotásaiból nyitnak tárlatot hétfőn 18 órától a Pál Aukciósház és Galériában.
Simon Szabolcs és Papp Sebők István In memoriam Holocaust című tárlatát nyitották meg pénteken este Csíkszeredában, a Megyeháza Galériában.
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke a magyar nemzet meghatározásáról, és a székely népnek a nemzetben betöltött szerepéről és helyéről beszélt Csíkszeredában, a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadássorozat keretében.
Május 4. és 11. között érkeznek ismét Hargita megyébe a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai.
Május tizedikén jár le a jelentkezési határidő a Székely Előfutár Alapítvány által fiatalok tudományos kutatómunkájának támogatására kiírt ösztöndíj keretében.
Az elmúlt évek talán legforgalmasabb állásbörzéjét tartották Csíkszeredában pénteken. A legtöbben a nyáron megnyíló Dedeman nagyáruház standjánál érdeklődtek.
A moldvai magyar nyelv védelme, a csángó oktatási program elindítása és működtetése érdekében végzett munkájáért Hegyeli Attila vette át az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének idei Nyelvőrzés Díját pénteken Csíkszeredában.
Zsidó Ferenc íróval, néprajzkutatóval találkozhattak az érdeklődők csütörtökön este Csíkszeredában, a Székelyföld Galériában.
Jövő hétre várja a csíkkozmási községvezetés a gyulafehérvári regionális pályázatokat elbíráló bizottság szakembereit, akik a turisztikai információs központ szemrevételezésével és jóváhagyásával zöld utat adhatnak az építmény „beüzemelésének”.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Horgas Eszter világhírű fuvolaművésszel ad közös hangversenyt a Csíki Kamarazenekar és a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar vasárnap a csíkszeredai református templomban.
„A zene az kell” – a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola csütörtök délután zenei vetélkedőt tartott az iskola zene szakos osztályainak.
A Kájoni János Megyei Könyvtárban szervezett Könyvtári Napok keretében csütörtök este az Erdélyi Gyopárt, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) folyóiratát és kiadóját mutatták be.
A csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusházban csütörtökön este Móser Zoltán Príma- és Balogh Rudolf-díjas magyar fotóművész tárlatát nyitották meg Változatok – a szükségszerűségről és a véletlenről címmel.
Ha minden jól megy, május elsején megnyitják a látogatók előtt a csíkszeredai uszodát. A szauna akkor még nem lesz működőképes, csak május végére.
Nagyobb beruházásokra az év folyamán nem kerül sor Csíkszentgyörgyön, de folytatódik – bár csak apróbb lépésekben – a település élhetőbbé tétele.
Több mint százezer levelet kapott eddig az RMPSZ a Szülőföldön magyarul pályázat keretében. Ez nem a pályázatok végleges száma, több zsáknyi levél ugyanis még feldolgozásra vár, és hozhat még a posta is április 15-i bélyegzővel ellátott leveleket.