Útszélen közlekedő gyerekek

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Hiába aszfaltozták le Csíkszék több forgalmas útszakaszát, azok nagy részén nem építettek járdát, így nem oldották meg a gyalogos közlekedést. A legnagyobb veszélyben azok az iskolások vannak, akiknek a megnövekedett forgalmú utak szélén haladva kell eljutniuk az iskolába, onnan pedig haza. Az önkormányzatoknak nincs pénzük arra, hogy utólagosan járdát építsenek. Akad viszont olyan eset is, ahol előzetesen betervezték ezt.

Szabó Kamilla-Mária

2014. január 16., 18:252014. január 16., 18:25

2014. január 16., 18:372014. január 16., 18:37

Megnőtt a forgalom Csíkszentlélek községben, amióta teljesen felújították a 123B jelzésű, Mindszenten áthaladó, Csíkszeredát Csíkszentgyörggyel összekötő megyei utat. Járda hiányában viszont gyakran látni reggel és délután az út szélén közlekedő gyermekeket. Pál Péter, Csíkszentlélek község polgármestere elmondta, a mindszenti, fitódi és szentléleki gyermekek nagy része iskolabusszal közlekedik, csak azok nem élnek ezzel a lehetőséggel, akik az iskola közelében laknak. Hozzátette, az oktatási intézményben év elején felkészítőt tartottak a helyes közlekedésről, amellett pedig külön kérte az igazgatót, hogy fektessenek hangsúlyt a gyermekek ez irányú felkészítésére.

Nem terveznek járdát építeni

A községvezetőtől megtudtuk, csak az iskola közelében jelzi tábla az autósoknak, hogy figyelmesebben közlekedjenek a gyermekek miatt. Járda építését idén sem tervezik, külön személyzetet nem alkalmaznak arra, hogy a gyermekeket hazakísérjék, hiszen az óvodásokért szüleik mennek. Eddig az önkormányzat nem adott láthatósági mellényt a fiataloknak, idén viszont ezt az ötletet is megfontolják a költségvetés összeállítása előtt, mert fontosnak tartják a gyermekek biztonságát – avatott be Pál.

Tornaórára felügyelettel

Kánya László, a mindszenti Nagy István Általános Iskola igazgatója kérdésünkre kifejtette, a gyermekek többnyire iskolabusszal járnak, a közelben lakó óvodás, első-másodikos diákokat pedig szüleik kísérik el vagy viszik autóval. Hozzátette, a kisiskolások a sportcsarnokban tartott teztnevelésórára tanító kíséretében mennek, így nincs probléma azzal, hogy rendezetlenül közlekednének. „Figyelünk arra, hogy minél nagyobb felügyelet mellett közlekedjenek a gyermekek. Emellett a tanítók, osztályfőnökök rendszeresen tartanak felkészítőt osztályaiknak ebben a témában” – emelte ki Kánya.

Figyelnek egymásra a gyermekek

Öt-tíz percre lakik az iskolától az a mindszenti negyedikes kislány, aki rendszeresen – járda hiányában – az út szélén közlekedik nagycsoportos testvérével. Elmesélte, kézen fogva járnak iskolába, mindig a kicsi testvére megy az út külső szélén. Sokszor haladnak el mellettük autók, ha hallják, hogy az egyik gyorsabban közeledik, mindig jól lehúzódnak az útról. A negyedikesek azt is elárulták, hogy teztnevelésórára őket már nem kíséri a tanító, így néha szoktak rendezetlenül közlekedni, de mindig a forgalommal szembeni oldalon mennek, és figyelmeztetik egymást a közeledő járművekre. A tanítónők is aggódnak a diákjaik testi épségéért, hiszen nap mint nap szembesülnek a felújított út miatti forgalomnövekedéssel, valamint a sebességkorlátozásokat figyelmen kívül hagyó sofőrökkel.

Pálfalván régen volt járda

A csíkpálfalvi Márton Ferenc Általános Iskola igazgatónője, Pál Katalin emlékszik, hogy gyerekkorában még volt járda az iskola felé vezető út bal oldalán, ők ott közlekedtek. Azóta viszont benőtte a gyep, mostanra pedig el is tűnt. A diákjaik nagy része náluk is iskolabusszal jár, az óvodásokat pedig a szülők kell hozzák-vigyék. Az igazgató meglátása szerint már érzékelhető a forgalomnövekedés, további aszfaltozás esetén pedig még fontosabbá válik majd, hogy legyen járda.

Aszfaltozás és járda egyszerre

Csíkpálfalva polgármesterétől, Ferencz Csabától megtudtuk, az útfelújítási pályázatukba bele van foglalva a járdák kiépítése is, így amikor elkezdődik az aszfaltozás, azzal egyszerre megoldódik a járda kérdése is. Náluk tehát nem jelent gondot majd, hogy a közlekedő autók mellett kell közlekedjenek a gyermekek. Emellett kiemelte, a három falu – Pálfalva, Csomortán, Delne – gyermekeit szállító iskolabusz nagyon hatékony, általa biztosítva van a távolabb lakó gyermekek biztonsága is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés