
Fotó: Veres Nándor
A csíkszeredai József Attila Általános Iskola sportcsarnoka ad otthont szombaton a Családok adventje a családlánccal nevű rendezvénynek, amelyet közösen szervez a Csíki Anyák Egyesülete, a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért és a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezte.
2014. december 19., 12:032014. december 19., 12:03
Az immár második alkalommal megszervezett egész napos rendezvény délelőtt tíz órakor kezdődik a megnyitóbeszédekkel, amelyeket a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért ünnepi előadása követ. Az érdeklődők tizenegy órától Holló Piroska előadását hallgathatják meg, ezt követi Dani Mária gitárjátéka, a Szent Ágoston foglalkoztató fiataljainak előadása, flashmob, valamint a Hargita Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság fiataljainak karácsonyi műsora.
Déli tizenkét óra és három óra között kézműves foglalkozások lesznek, többek között gyertyaöntés, lehet majd díszíteni kerámia gyertyatartókat, természetes anyagokból, fából és textilből készülnek hagyományos karácsonyfadíszek, lesz mézeskalács-díszítés, képeslapkészítés, gyöngyfűzés, arcfestés. A legkisebbek a nap folyamán a játszósarokban felállított csúszdán és ugrálón szórakozhatnak. Miután a jelenlévők feldíszítették a közös karácsonyfát, három óra és fél öt között ebédszünet lesz, majd fellép a Sunshine együttes. Ezt követi a nap fénypontja, az angyaljárás. A rendezvényre a belépés díjtalan. Szombaton egyébként a szervezők műanyag kupakokat gyűjtenek a zsögödi Bíró Alpár kerekesszékére, valamint a négy és fél éves madéfalvi Orbán Bence veseműtétjére fogadnak anyagi támogatást.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!