Tájházak napja kevés látogatóval

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A Csíkmadaras mellett álló több mint százéves Zsigmond malom tulajdonosai is bekapcsolódtak a szombaton lezajlott Tájházak Napjába.

Péter Beáta

2014. október 20., 10:082014. október 20., 10:08

2014. október 20., 10:092014. október 20., 10:09

Hargita megye önkormányatának elnökét és néhány újságírót kivéve nem volt érdeklődő szombaton a madarasi malomnál, noha látnivaló van bőven. Az udvaron Gál Jenő, a tulajdonos apósa fogadott, aki szívesen mutatta be nekünk a malmot és a területen álló három – vendégfogadásra is alkalmas – parasztházat és a többi épületet.

„Zsigmond Ignác és Rozália, a menyem nagyszülei működtették utoljára a malmot ezen a rejtelmes szigeten, az Olt és a malomárok szigetén. A malmot a Ganz Műveknél gyártották 1906-ban. Nagyon jó minőségű őrleményeket készített. A menyem, Boros Tímea és a fiam, Gál Levente azután kerültek ide, hogy megmentsék a malmot, miután rendeződtek a terület jogi kérdései. Az Olt-folyón ez az egyedüli malom, amely ilyen állapotban megmaradt, még akkor is, ha nem működik. Pedig nagyon sok vízi valami volt itt az Olt mentén, nem mindegyik volt malom, volt fűrész, gyapjúfésülő, ványoló, kihasználták az Olt gyors folyásának erejét” – mesélte Gál.


„Pénteken fordulj fel”

Elmondása szerint Felcsíkról és a Gyimesekből is hoztak ide őröltetni. „A gyimesiek egy nap nem tudták szekérrel megjárni. Megvárták, hogy egy-két nap alatt őröljék le a gabonát. A falutól kétszáz méterre található a malom, a madarasiak kisebb adagokat hoztak. Még mendemonda is van, hogy egyszer szerdán, amikor kérdezték Ignác bácsit, hogy mikorra tudja megőrölni, akkor mondta az egyiknek, hogy hát pénteken fordulj fel. Vagyis, gyere fel az utcán.”


Tájházszerű házak

A malom épületéhez 1959-ben egy lakóházat is építettek. Az egyik helyiségben gazdag szőttesgyűjtemény tekinthető meg. A telken három parasztház is van, amelyeket 2006-ban pályázat segítségével sikerült felépíteni. Gyakran vannak magyarországi vendégeik, iskolás csoportok is szokták látogatni a malmot. A tulajdonosok remélik, hogy eljön az az idő, amikor majd a malomkerék is megmozdul.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
2026. január 12., hétfő

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak

A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a kászonjakabfalvi gyújtogatásoknak
2026. január 12., hétfő

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak

Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.

Emlékszik még az ojnalabdára? Csíkszeredában újakat kaptak
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában

Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.

Majdnem tízezer műtétet végeztek tavaly Csíkszeredában
2026. január 09., péntek

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban

Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.

Több területen is látványos az előrelépés a csíkszeredai kórházban
2026. január 09., péntek

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda

Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.

Költségvetési megtakarítással indítja az évet Csíkszereda
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn

Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn
Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn
2026. január 08., csütörtök

Kidőlt fa okozott fennakadást Hargitafürdőn

2026. január 08., csütörtök

Havazás nehezíti a közlekedést Szépvíz és Gyimesfelsőlok között

A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.

Havazás nehezíti a közlekedést Szépvíz és Gyimesfelsőlok között
2026. január 07., szerda

A vidéki háztartások is nehéz év elé néznek, de legalább helyben marad a befizetett adójuk

A vidéki települések polgármesterei is tisztában vannak azzal, hogy a mára hírhedtté vált 239-es számú törvény jelentős terhet ró a lakosságra. Csak egy dologgal tudják biztatni a lakókat: a helyben befizetett adók legalább nem vándorolnak Bukarestbe.

A vidéki háztartások is nehéz év elé néznek, de legalább helyben marad a befizetett adójuk
Hirdetés