Sok a probléma

Munkacsoportot hoz létre a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) a szakoktatás helyzetének elemzésére, a problémák azonosítására és egy stratégia kidolgozására.

R. Kiss Edit

2014. február 12., 18:282014. február 12., 18:28

2014. február 12., 18:342014. február 12., 18:34

Az RMPSZ február 8-án Sepsiszentgyörgyön vándorgyűlést tartott a romániai szakoktatás problémáinak megvitatása céljával. Szerdán kiadott összegzésük szerint a tanácskozáson részt vevő szakemberek számba vették a szakoktatás problémáit, felvázolták a helyzetét és javaslatok is elhangzottak. Ilyen például, hogy bővíteni kell a szakképzési kínálatot, annak rugalmasságát, a piaci igényekhez való igazodását. Ennek érdekében nélkülözhetetlen a gazdasági szféra, az iparkamarák és az oktatási intézmények szoros együttműködése – állapították meg.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a beiskolázási részarányokat helyi konszenzus alapján kell megállapítani, nem központi előírások szerint. Úgy gondolják ugyanakkor, hogy a szakoktatás presztízsének visszaállítása érdekében nélkülözhetetlen a széleskörű és alapos pályaorientáció. „Nemcsak a szülők körében szükséges a mentalitásváltás, a pedagógusokat szintén meg kell győzni arról, hogy a szakoktatásban is értékes, hasznos tudásra és képességekre tesznek szert a tanulók. A jól képzett, hozzáértő szakmunkásokra legalább akkora szükség van, mint elméleti szakemberekre” – emelte ki szerdai közleményében az RMPSZ. Rámutatnak, súlyos gondja a magyar szakoktatásnak minden régióban az oktató szakemberek és az anyanyelvű, korszerű tankönyvek hiánya.

A szakoktatás problémáinak összetettsége miatt az RMPSZ országos elnöksége úgy döntött, munkacsoportot hoz létre, amely részleteiben elemzi, összegzi az általános és sajátos, helyi jellegű gondokat és megoldási javaslatokat, stratégiát dolgoz ki, amelyet a döntéshozók figyelmébe ajánl.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
2026. január 29., csütörtök

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban

Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

Hirdetés
2026. január 29., csütörtök

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában  

A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában   
2026. január 28., szerda

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban

Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban
2026. január 28., szerda

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra

Február 5-én éjfélig lehet szavazni online, illetve ily módon értékelni a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület által meghirdetett rajzversenyre beküldött munkákat. Ez egyfajta ráhangolás a február 7-én esedékes ottani kolbászfesztiválra.

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra
Hirdetés