Roncsprogram mélyrepülésben

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Közel kétezerről mindössze hetvenre csökkent négy év alatt a Hargita megyei három Remat vasbegyűjtő központba a roncsprogram keretében leadott autók száma. A Környezetvédelmi Alap által 2005-ben indított, gépjárműállomány-újító program utolsó kiírására talán idén kerül sor.

Pinti Attila

2014. január 20., 19:092014. január 20., 19:09

2014. január 20., 19:212014. január 20., 19:21

Az Országos Gépjármű-bejegyzési és Nyilvántartási Hivatal által összeállított, tízévesnél idősebb autók számát tartalmazó statisztika alapján kiosztott és felhasznált értékjegyek száma a Remat csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi telephelyein 2010-ben meghaladta az ezerkilencszázat – ebből huszonöt jogi, a többi magánszemélyhez jutott. Egy évvel később már jóval kevesebb, 1388 tikett került kiosztásra, 2012-ben viszont mindössze háromszáznyolc darab „talált gazdára”. A „teljes elsorvadás” útjára lépett program tavaly érte el negatív rekordját: a hat Hargita megyei telephely összesen 124 értékjegyet kapott, ebből hetven „illette meg” a hargitai vasbegyűjtőt – tudtuk meg Bíró Józseftől, a Hargita megyei Remat igazgatójától.

Hanyatló program

A Környezetvédelmi Alap közleménye szerint kevesebb mint felére csökkent tavaly az országban a roncsautó-program révén forgalomból kivont, tíz évnél öregebb járművek száma a 2012-es évihez képest. Az adatok szerint mintegy 19 900 darab tíz évnél öregebb járművet vontak ki a forgalomból 2013-ban, miután 2012-ben a roncstelepre leadott autók száma mintegy 45 ezer volt. A roncsautó-program keretében kibocsátott értékjegyekkel csaknem 13 400 új járművet vásároltak, ami hasonló a 2012-ben jegyzett értékhez képest, akkor ugyanis 15 ezer új gépkocsit értékesítettek. Az előző évekhez képest látványos visszaesés tapasztalható, hiszen 2010-ben még 200 ezer régi járművet vontak ki forgalomból, 2011-ben pedig 116 ezret.

Hatalmas érdeklődés

Múlt évben rengetegen érdeklődtek mind az első, mind a második kiíráskor, de a novemberi, harmadik „felvonáskor” a megyei Remat által kiosztott huszonhét „voucher” is hamar gazdára talált. A júliusi, második értékjegy-osztás egyébként botrányosra sikerült, mivel a hatalmas előzetes várakozás ellenére az országosan 12 677 szelvényből tizennégy – köztük Hargita – megye egyetlen darabot sem kapott. Akkor csak Csíkszeredában negyvenhat autótulajdonos sorakoztatta fel a járművét a vasbegyűjtő előtt, ráadásul ezeket hivatásos céggel is őriztették.

Hoppon maradt viszonteladók

Az utolsó, késő őszi leosztásban a három megyei Remat központ november 15-én kapta meg a telephelyenként kilenc értékjegyet, ezeket december 20-áig lehetett felhasználni. „Mindenkit figyelmeztettünk, hogy ne kockáztassanak, ha nem tudnak új autót vásárolni, vagy túladni az értékjegyen a határidőig, mert a semmivel maradnak” – tájékoztatott Bíró. Tapasztalata szerint a régi autóikat leadók kevesebb mint harmada használta járművásárlásra a szelvényt, a többiek „azt hitték, hogy jó áron túl tudnak adni rajtuk” – ehelyett néhány szelvénytulajdonosnak „a nyakán maradt az értékjegy”. „A roncsprogramon kívül is sokan hozzák be a régi autójukat, hogy ócskavasként beszámítva kaphassanak értük 4-500 lejt, ugyanakkor ne kelljen adót és biztosítást fizetniük utánuk” – mondta el az igazgató.

Idén utoljára?

Decemberben Csíksomlyóra látogatott a Környezetvédelmi Alap gazdasági igazgatója, hangsúlyozva, hogy minden bizonnyal idén kerül sor a roncsautóprogram utolsó kiírására – tudtuk meg Bíró Józseftől. A program feltételei azonosak lesznek a tavalyiéval – azaz egyetlen, 6500 lej értékű értékjegyet lehet felhasználni az új autó vásárlásánál. A szelvény értéke mellett a tervek szerint a program költségvetése is megegyezik majd a múlt évivel. Arról, hogy a 2014-es program mikor indul, csak az elkövetkező hónapokban ad tájékoztatást a Környezetvédelmi Alap.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei

Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei
2025. július 30., szerda

Egyfeszt: minden adott egy jó hangulatú fesztiválhoz

Csütörtökön indul az Egyfeszt 5. kiadása, négy napig pezsgő kulturális- és bulivárossá válik Gyergyószentmiklós. Az önkéntesek már napok óta dolgoznak, készülnek a fesztiváludvarok, a dekorációk, jelezve, hogy valami készülődik.

Egyfeszt: minden adott egy jó hangulatú fesztiválhoz
2025. július 26., szombat

Kerékpárút készül a fenyvesek között Gyergyószentmiklóstól a Gyilkos-tóig

Gyergyószentmiklóstól egészen a Gyilkos-tóig kerékpárúton lehet majd közlekedni, ennek megvalósítása már zajlik. A 27 kilométeres, Fenyő útja nevet viselő útvonal az egykori ipari kisvasút nyomvonalát fogja követni.

Kerékpárút készül a fenyvesek között Gyergyószentmiklóstól a Gyilkos-tóig
2025. július 24., csütörtök

Kórházi átszervezés, közbiztonsági kérdések és parttalan vita a gyergyószentmiklósi tanácsülésen

Tizenhat határozattervezet szerepelt a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjén, ezeket sorban megszavazta mindenki. A végén viszont az EMSZ és az RMDSZ képviselői hosszan vitáztak Kántor Boglárka felszólalása után.

Kórházi átszervezés, közbiztonsági kérdések és parttalan vita a gyergyószentmiklósi tanácsülésen
2025. július 23., szerda

Az ivóvízhálózat építése akár már idén, a csatornázás várhatóan jövőre készül el Gyergyószentmiklóson

Az ivóvízhálózat-építési munkálatok nagy része már elkészült, a csatornarendszer korszerűsítése viszont még csak hatvan százalékban valósult meg. Hamarosan a Virág negyedben csatornáznak, míg az útfelújítások a rendszer tesztelése után kezdődhetnek.

Az ivóvízhálózat építése akár már idén, a csatornázás várhatóan jövőre készül el Gyergyószentmiklóson
2025. július 22., kedd

Sokba kerülhet a hároméves késlekedés Gyergyószentmiklósnak

Nem végezte el a házi feladatot Gyergyószentmiklós, így most azzal szembesülnek, hogy valószínűleg ebben az évben nem indul el annak a kilenc utcának a korszerűsítése, amelyre az Anghel Saligny programból még 2022-ben kapott támogatást a város.

Sokba kerülhet a hároméves késlekedés Gyergyószentmiklósnak
2025. július 20., vasárnap

670 kilométert futva „épített hidat” Eger és Gyergyószentmiklós között Sebestyén Tímea

A gyergyószentmiklósi Szent Anna gyermekotthont támogatta egy óriási vállalás teljesítésével Sebestyén Tímea. Egerből indult, és 670 kilométer futás után érkezett be Gyergyószentmiklósra vasárnap délután.

670 kilométert futva „épített hidat” Eger és Gyergyószentmiklós között Sebestyén Tímea
2025. július 20., vasárnap

Végleges az Egyfeszt programja

Hivatalosan július 31-én, csütörtökön kezdődik az Egyfeszt, de már július 28-tól, hétfőtől várja az érdeklődőket Gyergyószentmiklósra a fesztivál. Az eseményt megelőző napokban is bőven lesz mit felfedezni, a hétvége pedig rengeteg programot hoz.

Végleges az Egyfeszt programja
Végleges az Egyfeszt programja
2025. július 20., vasárnap

Végleges az Egyfeszt programja

2025. július 20., vasárnap

Spontán szóváltás fajult tömegverekedéssé Maroshévízen

Négy, erőszakos cselekmények elkövetésével gyanúsított fiatalembert vett őrizetbe vasárnap a maroshévízi rendőrség, miután szombaton utcai tömegverekedés tört ki a településen.

Spontán szóváltás fajult tömegverekedéssé Maroshévízen
2025. július 19., szombat

Bogrács Fesztivál: gasztronómia, sport és extrém kalandok Borszéken

Különleges év az idei Borszék számára: 300 éve, 1725-ben tettek említést először írásban az itteni gyógyvizekről. A jubileumot a Bogrács Fesztivál színes programkavalkádja teszi emlékezetesebbé.

Bogrács Fesztivál: gasztronómia, sport és extrém kalandok Borszéken