A Hargita megyei fakitermelők, feldolgozók szállítólevelek hiányában egy napig nem fuvarozhatták a rönköt, faanyagot, mert a szükséges nyomtatványok későn érkeztek meg.
2014. október 09., 18:502014. október 09., 18:50
Nem indult zökkenőmentesen az új, fakitermelést és szállítást követő, SUMAL nevű integrált elektronikus nyilvántartási rendszer teljes körű gyakorlati alkalmazása Hargita megyében, amely október 8-ától vált kötelező érvényűvé. Mint korábban jeleztük, a rendszer használatához szükséges eszközök, a programhoz történő csatlakozást lehetővé tevő táblagépek rendelkezésre állnak Csíkszéken is, viszont már az elején jelentkezett egy nem várt akadály. Az új típusú szállítólevelek, amelyekbe a program által generált egyedi kódot is be kell vezetni, a vártnál későbben érkeztek meg Hargita megyébe, így a faanyag szállítása egy napra teljesen leállt.
Egynapos kényszerszünet
Bár naponta érdeklődtek, hogy megérkeztek-e a nyomtatványok, ezeket csak csütörtökön vehették át – tudtuk meg Májer Emesétől. A Csíki Magánerdészeti Hivatal vezetője érthetetlennek tartotta a késlekedést, annál is inkább, mert korábban, még szeptember végén előre kifizették a megrendelt árut, amelyet az Állami Nyomdavállalat, illetve az intézmény által megbízott cég állított elő. Hozzáfűzte, a korábbi tesztidőszak során még használhatták a régi típusú szállítóleveleket, amelyekre ráírták a kódot, de mivel október 8-tól érvénybe lépett a 2014. évi 470-es számú kormányhatározat, amely érvénytelenítette a korábbi nyomtatványtípust, ezeket nem lehetett a továbbiakban alkalmazni.
Kötelező a használat
Az új, integrált rendszer használata kötelező az erdészeti hivatalok, valamint vállalkozások számára, amelyek faanyagot termelnek ki, dolgoznak fel, raktároznak vagy forgalmaznak. A felhasználók okostelefonra vagy táblagépre telepíthető ingyenes alkalmazás használatával léphetnek be a programba, amely számukra egy, az adott szállítmányra vonatkozó egyedi kódot generál. Ebben meghatározzák, hogy mikor és hová indult a szállítmány, a kód távolságtól függően különböző időszakokra érvényes.
Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
szóljon hozzá!