Pontot tennének az elkezdett munkálatok végére

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Még idén befejezné a múlt évben elkezdett aszfaltozási munkálatot és a polgármesteri hivatal épületének felújítását a csíkszentmártoni önkormányzat. A saját költségvetésükből fedezett munkálatok mellett további négy nyertes pályázatot is szeretnének kivitelezni.

Szabó Kamilla-Mária

2014. február 19., 10:022014. február 19., 10:02

2014. február 19., 16:052014. február 19., 16:05

Három és fél milliós költségvetés

Tavalyhoz hasonlóan idén is hozzávetőleg 3,5 millió lejes költségvetés áll a Csíkszentmártoni Polgármesteri Hivatal rendelkezésére. Emellett további négy nyertes pályázatuk is van a Csík LEADER-nél, amely közel 400 ezer lejjel egészíti ki az önkormányzat beruházási keretét – számolt be Gergely András. A szentmártoni polgármester hozzátette, elsősorban a már elkezdett beruházásokat szeretnék befejezni, így a csekefalvi út hátramaradt részének aszfaltozását és az önkormányzat épületének felújítását.

Aszfaltút Csekefalván

Mint arról korábban már beszámoltunk, a csekefalvi út aszfaltozásához tavaly nyáron – kormányzati támogatás hiányában – önerőből fogott hozzá a hivatal, akkori elképzelésük szerint a 1,5 km hosszú út felét aszfaltozták volna le. Ősszel viszont több forrásból is érkezett egy-egy pénzösszeg, így a tervezetthez képest valamivel több mint egy kilométer hosszú aszfaltszőnyeget sikerült leteríteni. Erre az évre mindössze 350 méternyi útszakasz leaszfaltozása maradt, amit mindenképpen szeretnének befejezni.

Hivatalfelújítás önerőből

Tavaly szintén önerőből fogtak hozzá az önkormányzat épületének renováláshoz. Eddig megtörtént a tornác és a bejárati rész beépítése és a mozgássérülteknek szánt feljáró kiépítése. Hátravan még a kiépített részek vakolása, a villamos hálózat felújítása és a nyílászárók beszerelése, valamint a padló lerakása – sorolta az elöljáró. Az említett munkálatokat a Hargita Megye Tanácsa által leosztott 3 ezer lej – amely csupán részfinanszírozás – felhasználása mellett szintén önerőből valósítanák meg.

A helyi önkormányzat tervei szerint hozzávetőleg 50 ezer lejt szánna a polgármesteri hivatalnál elkezdett munkálatokra, amelyet már több éve szerettek volna kivitelezni. „Ez már egy nagyon régi terv, talán 2006-os, a költségvetését újra is kellett értékeljük emiatt. Mindig volt valami fontosabb közügy, amihez az utolsó garasunkra is szükség volt, így az év elején erre szánt pénz rendszerint átcsoportosítottuk. Tavaly azonban nekifogtunk a régi épület rendbehozatalának” – emlékezett vissza az illetékes.

Jövőre is vannak tervek

A polgármester elmondta, mivel egy régi épületről van szó, mindig lehet újítani, javítani valót találni rajta. Így az udvar felől már kicserélt cserepek mellett ki szeretnék cserélni a tetőzet további részét is, sőt az önkormányzati épületben lévő, egyelőre használaton kívüli két termet is szeretnék rendbe hozni. Ez a beruházás azonban egyelőre még várat magára. 

Nyertes pályázatok

A négy pályázat finanszírozási szerződését már aláírták, így azokból még idén szeretnék rendezni a helyi parkot, felújítanák a Mátyás József-emlékház homlokzatát, ugyanakkor felszerelést vásárolnának a helyi önkéntes tűzoltó egyesületnek, valamint a sportegyesület edzőtermének is. A Csík LEADER a parkfelújítást közel 240 ezer lejjel, míg a három másik beruházást egyenként hozzávetőleg 40 ezer lejjel támogatja – foglalta össze Gergely András.

Dokumentáció előkészítése jövőre

Mindezek mellett az elkövetkező év beruházásainak terveit is szeretnék előkészíteni, hogy jövőben már ne kelljen ezzel foglalkozni, csupán az összegeknek a költségvetésbe való belefoglalásával. Így tervek készülnek majd a mezei utak és községi utcahálózat felújításáról is – bocsátotta előre az illetékes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés