Jórészt üresen, kihasználatlanul állnak az egykori csíkszeredai traktorgyár időközben többször is gazdát cserélt épületei, területei a megyeszékhely keleti, illetve nyugati iparnegyedében. Néhány felületet bérelnek, cégek is működnek a volt gyártelepeken, de az általános összkép lehangoló.
2015. február 24., 11:142015. február 24., 11:14
Vásárlókra várnak a volt csíkszeredai traktorgyár részlegeinek jelenlegi tulajdonosai, akik értékesíteni szeretnék az ingatlanokat és a területeket. A vásárlók azonban az elmúlt néhány évben nem jelentkeztek.
„A Ceausescu korszak – a nagy beteljesülések korszaka” – ez a nagy betűkkel, román nyelven felfestett felirat még egészen jól elolvasható az egykori csíkszeredai traktorgyárnak a város nyugati iparnegyedében, a Hargita utcában álló egyik csarnokán. Az utca felőli fronton a „Ceausescu hősiesség – Románia kommunizmus” szlogent már nehezebb kivenni, a fák is takarják a rálátást. A szövegre 1990-ben rámázoltak ugyan, de az eredeti festék tartósabb volt, így még ki lehet betűzni.
A volt traktorgyár Hargita utcai műhelycsarnokainak egy részét, illetve az irodaépületet már az 1990-es években értékesítettek, több vállalkozás is működött, illetve működik ezek átalakítása nyomán. Több mint 5000 négyzetméternyi épület, illetve terület viszont a traktorgyár 2006-ban befejeződött csődeljárása és árverezése után került magántulajdonba. Az azt megvásárló cég illetékese, Kurkó János György kérdésünkre elmondta, a terület és az épületek jelentős részét már hét-nyolc évvel ezelőtt továbbadta különböző cégeknek, van bérlő is, de olyan vállalkozásról is tud, amely megvásárolt ingatlanrészével nem kezdett semmit. A csarnokok egy részét időközben le is bontották, az udvar elhanyagolt, gondozatlan. A gyártelep eladóként szerepel abban a kiadványban, illetve honlapon is, amelyet a polgármesteri hivatal megbízásából készítettek, és amely csíkszeredai befektetési lehetőségeket ajánl.
Két másik tulajdonos számára a remény látszott felcsillanni, amikor arra voltunk kíváncsiak, van-e érdeklődő az egykori traktorgyár részét képező, eladásra kínált ingatlanok, telkek iránt. Az el nem készült Csíki Plaza, amelyet tulajdonosai a volt traktorgyár egyik részlegének megvásárlásával és átépítésével készültek létrehozni a Hunyadi János utcában, már három éve eladó. A tulajdonost képviselő North Gate Plaza Kft. marketingigazgatója, Hanan Shraiter szerint tizenkét millió eurós beruházás történt a szórakoztató és üzletközpont kialakítása érdekében, de az eladási ár ennél jóval szerényebb. A csíkszeredai befektetési lehetőségeket ajánló honlapon 5 millió euróért kínálják eladásra az épületegyüttest, de az illetékes kérdésünkre megjegyezte: „Négyért is eladnánk, csak vásárolja meg valaki. Egyébként nem tud ön vevőt ajánlani? Olcsón adjuk” − ajánlotta Shraiter, de közöltük, minket csak a jelenlegi helyzet érdekel.
Hasonlóan készségesnek mutatkozott a szomszédos, szintén Hunyadi János utcai telek tulajdonosának képviselője. A volt traktorgyár egykori szerszámgépkészítő és megmunkáló műhelye a hozzá tartozó irodahelységekkel együtt, illetve a több mint tízezer négyzetméteres terület ma lehangoló képet mutat. Ezt két éve árulja a tulajdonos, amelyet egy bukaresti cég képvisel. Az illetékes hölgy is megkérdezte, nem tudnánk valakit esetleg, akit érdekelne az ingatlan és a telek összesen 800 ezer euróért? Mert egyébként nincs érdeklődő.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!