
Fotó: Veres Nándor
Csíkszeredában továbbra sem tervezik bevezetni az elektronikus adófizetést, mert a városvezetőség álláspontja szerint ebből csak a pénzintézetek nyernének, a polgárok nem.
2014. február 13., 19:312014. február 13., 19:31
2014. február 13., 19:412014. február 13., 19:41
A polgármesteri hivatalokat a 2010. évi 1235-ös kormányhatározat kötelezi az internetes adófizetési rendszer bevezetésére, de a határozat tavaly decemberi, 1070-es számot viselő módosítása sem tér ki arra, hogy számíthatnak-e valamilyen szankcióra a hivatalok az országos online rendszerbe történő regisztráció elmaradása esetén. Csíkszeredában még várnak ezzel, Antal Attila alpolgármester szerint ennek több oka is van.
Egyrészt a szükséges rendszer kiépítése jelentős kiadással járna, csak a szükséges szoftverek beszerzése becslések szerint mintegy 40-50 ezer eurós költséget jelentene – tudtuk meg. A másik ok, hogy ez nem az adófizetők érdekeit szolgálná, mert a járulékos költségeket vagy a lakosságra hárítanák át, mint plusz kiadást, vagy a hivatalnak kellene ezt felvállalnia. „Csak a pénzintézetek járnának jól ezzel, és ez nem lenne korrekt” – vélekedett Antal, aki úgy látja, ha egy évben egyszer bejön az adófizető polgár a hivatalba, az nem jelent nehézséget. Hozzátette, több érdekelt cég is megkereste a városházát ajánlatokkal, de tökéletesen működő rendszerre nem találtak példát az országban, noha többet is megnéztek.
A 2011-ben létrehozott ghiseul.ro ügyfélkapun keresztül az országos rendszerbe regisztrált települések lakói sorban állás nélkül fizethetik adóikat, információkat kaphatnak többek között arról, hogy mekkora összeggel tartoznak, és hogy mennyi késedelmi kamatot kell fizetniük. A rendszerbe Hargita megyéből csak Maroshévíz lépett be egyelőre, de Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy is tagja.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!