Nem szégyen segítséget kérni

– Kezdjük a legelején, mi az, hogy szenvedélybetegség?

– A szenvedélybetegség kulcsszava a függőség, tehát ez valamilyen függőséget jelent. Két nagy csoportba sorolhatók: vannak a szer függősségek – az alkohol-, drog-, nikotin-, gyógyszerfüggőségek – és az úgynevezett folyamat-függősségek vagy cselekvéses függősségek, amelyek közül közismert a játékszenvedély, de ilyen a munkafüggőség, a vásárlási szenvedély, szex-függőség stb.  

– Melyek a leggyakoribbak nálunk?

– Mi leginkább az alkohollal találkozunk, a klientúránknak nyolcvan-kilencven százaléka alkoholista. Ezután következik a játékszenvedély, és most kezd a drog is megjelenni nálunk. Azon esetek szerint, amelyekkel mi találkozunk, főként a fiatalok, tinédzserek, iskolások körében terjednek a könnyű drogok.  

– Milyen korúak elsősorban az önökhöz forduló betegek?

– A negyventől ötven évig terjedő korosztály az, amely minket inkább megkeres, legtöbbjük alkoholista. A hozzánk forduló játékfüggők inkább a harmincas-negyvenes éveikben vannak, a drogosok pedig sokkal hamarabb jönnek, mert ők sokkal hamarabb leépülnek. Az a néhány drogos, aki megfordult a hosszú terápiánkon, már a húszas évei elején belekerült egy olyan nagy bajba, amely hozzánk hozta. Merthogy ez az egyik kulcs: valamiféle krízis, baj, ami általában három nagy területét szokta érinteni az életüknek. Elsősorban a családi krízis, például, ha valaki házasságban él, és elválnak tőle, vagy ha fiatal felnőttről van szó, akkor a szülei kiteszik – ez szokta őket a terápiára elhozni. A másik a munkahelyi krízis, például ha munkanélkülivé válik, nem tudja eltartani magát, a harmadik pedig az egészségügyi krízis – a legkésőbb ez következik be, amikor már felmondja a szervezet a szolgálatot, és az orvos azt mondja, hogy ha ezt folytatja, mondjuk az alkohol esetében, akkor belehal – ekkor szoktak eljönni a szakemberhez.     

– Melyik az első lépés a gyógyulás felé? Az alkoholizmussal kapcsolatosan szokták mondani, hogy az első lépés a függőség fennállásának az elismerése.

– Igen, kell egy idő, amíg eljut a beteg a betegség tudatosításához, és ehhez a különféle krízisek vezetnek közelebb: a betegnek veszteségei kezdenek lenni, és akkor szembesül. Általában az az út, hogy a hozzátartozó jelentkezik, valaki, akivel a beteg együtt él. Ha házas, akkor a házastárs, ha fiatal felnőtt és szülőkkel él, akkor a szülő. És ekkor elkezdődik egy munka a családtaggal, merthogy ez nem csak annyiból áll, hogy informáljuk a segítségnyújtás lehetőségéről. Általában fel kell készíteni a hozzátartozót arra, hogy ő hogyan készítse fel a beteget, hogy aztán eljöjjön hozzánk. Van, amikor ez egész hosszú folyamat. És ennek az a kulcsa, hogy ha a hozzátartozó a társfüggőségből, ami benne kialakul, elkezd visszalépegetni, elkezdi ezt bontogatni, akkor az krízishelyzetbe hozza a beteget, és aztán ez a krízis hozza el őt hozzánk. A hozzátartozó ugyanis a társfüggőségével rendszerint azt teszi, hogy egyensúlyozik a beteggel együtt, kivédi őt helyzetekből, átveszi tettei következményeit, felelősséget vállal érte. És ha ezeket elkezdi föladni, akkor a beteg egy idő után bajba jut, természetes krízisbe kerül, és egy idő után eljön hozzánk. A hozzátartozóval is dolgozunk, hisz ő is beteg, ez a társfüggőség nagyon súlyos lelki betegség, azt jelenti, hogy ő teljesen függ a beteg viselkedésétől. Az egyik esetem során a hozzátartozó azt mondta el, hogy amikor ittasan bejön a férje a házba, ő onnan kezdve érzi, hogy elmegy az ereje, nem képes elvégezni a munkáját, tehát szinte testi betegség-szintű állapotokat él át. Ezzel a hozzátartozóval egyelőre azon dolgozunk – mivel a férj egy beszélgetésre eljött, aztán többé nem akart –, hogy ő próbálja visszanyerni az egyensúlyát, próbáljon egy élhető életet kialakítani a beteg mellett. A végső stádiuma ennek, amikor úgy tűnik, hogy ez nem hozható létre egy légtérben, akkor az is segíteni szokott, ha elköltözik a hozzátartozó. Nem az elválás céljából, hanem hogy a beteg jusson egy olyan krízisbe, amiben szembesül azzal, amiben van, és kezeltesse magát. Ha ez megtörténik, akkor újra tudnak egy élhető életet élni.

– Mennyi ideig tart a gyógyulás?

– Ez egyénenként változó. Akik nálunk befejezték a kilenc hónapos hosszú terápiát – ez három és kilenc hónap közötti időtartamú –, azok nyolcvan százaléka nem esik vissza. De nem csak ebben mérjük a gyógyulást, hanem személyiségváltozások és egyéb mutatók is mérik azt, hogy kit tekintünk gyógyultnak. Mert az absztinencia – tehát ha valaki nem folytatja a szerhasználatot, vagy ha folyamatfüggő, akkor azt a bizonyos kényszeres cselekvést – még csak feltétele a gyógyulásnak, annak, hogy elkezdjen dolgozni a beteg a személyiségén. Ha a családjával való kapcsolatait rendezi, képes megtartani a munkahelyét, képes a múltjával szembenézni – ezek a mutatók, amelyek személyiségbeli változást jelentenek, és hosszú távon megtartják az absztinenciában.

– Mi zajlik le a gyógyulási folyamatban? Mire számítson az, aki belevág? Mivel kell szembenéznie?

– Elsősorban azt szoktuk mondani – ez a kulcsgondolat –, hogy nincs gyógyulás változás nélkül. Tehát az lesz igazán kliens, aki hajlandó változni, és ez egy nagyon fájdalmas, küzdelmes és energiát igénylő dolog. Aki erre nem hajlandó, az el is megy. Akik tényleg hajlandóak és szeretnének változni, azok a személyiségükön való munkára kell számítsanak, ami a múlt feldolgozását foglalja magába, és egy jövő felépítésén dolgozunk, amiben benne van a kapcsolatok gyógyulása, egy felelős életvitel kialakítása. És amit mi pluszban még felajánlunk, az a keresztény hithez való csatlakozás lehetősége, a terápián reggel és este lehet csatlakozni az áhítatokhoz. Ez nem kötelező, hanem mi azt valljuk, hogy az emberi személyiségnek három pillére van, a test, a lélek és a szellem. A spiritualitás is egy olyan pillér, ami ha nem töltődik be az ember életében, űrt hagy maga után, és ez is okozhat egyfajta éhséget, ami a szenvedélybetegséghez elvezethet.

– Mit tanácsol a szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak, mikor kérjenek segítséget?

– Amint felismerik, hogy baj van. Az emberek most már könnyebben eljönnek a segítő szakemberekhez. A szégyenérzet azért még most is fennáll, de érdemes leküzdeni. Azt szoktuk mondani, nagyobb szégyen, ha valaki látja, hogy miben van, és mégsem kér segítséget, mint ha szembenéz azzal, hogy bajban van és ezt teszi. A hozzátartozók vannak lépéselőnyben, ők azok, akik előkészíthetik az utat a beteg számára. Ezt egy jó barát, egy munkaadó is megteheti, valaki, aki törődik a beteggel. Ezek a közbenjárók attól szoktak megijedni, hogy meg kellene győzni a beteget, de mi az szoktuk mondani, hogy csak informálni kell. Például el kell vinni egy szórólapot, amin rajta van az elérhetőségünk és néhány mondat arról, hogy mi is ez a probléma, egyszerűen letenni az asztalára egy pár szó kíséretében. Nem kell meggyőzni, nem is lehet azt, aki még nem tart ott, hogy ezt be tudja fogadni. De egy ilyen papír vagy egy mondat lehet, hogy egy héten, néhány hónapon belül, amikor krízisbe kerül a beteg, akkor a látóterébe kerül, és azt mondja, hogy igen, menjünk el.

Bonus Pastor Alapítvány

A Bonus Pastor Alapítvány egy Romániában alapított nem kormányzati szervezet református háttérrel. 1993 óta működik, és 1996-tól hivatalosan bejegyezve. 2005 áprilisa óta kétfajta bentlakásos terápiát is biztosítanak a magyarózdi Terápiás Otthonban. Az egyik 12 napos, ez 18 éves kortól minden korosztály számára, nőknek, férfiaknak egyaránt szól. Erre hozzátartozókat is várnak. A hosszú terápia, a kilenc hónapos csak férfiaknak és a 18-50 év közötti korosztálynak szól. Ambuláns kezelésre is adott a lehetőség, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Kolozsváron vannak szakembereik, akik tanácsadást vagy terápiát végeznek. Csíkszeredában támogató csoport működik. Az érdeklődők a www.bonuspastor.ro weboldalon, illetve a székelyföldiek számára működő 0723 779378-as telefonszámon tudhatnak meg többet az alapítvány által biztosított segítési lehetőségekről.