Nem készülnek új körforgalmak Csíkszeredában

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Noha léteztek erre vonatkozó tervek, és megvalósíthatósági tanulmányok is készültek, Csíkszeredában egyelőre nem alakítanak ki újabb körforgalmakat. A pénzt inkább fontosabb beruházásokra költenék.

Kovács Attila

2015. február 25., 10:232015. február 25., 10:23

2015. február 25., 10:232015. február 25., 10:23

Két olyan, meglehetősen nagy forgalmú útkereszteződés is van Csíkszeredában, ahol évekkel ezelőtt már tervezték a körforgalmak kialakítását, de ezek végül elmaradtak. Az egyik ilyen elképzelés a Kossuth Lajos, a Hargita, a Vörösmarty Mihály és a Szív utca kereszteződésének megváltoztatására vonatkozott. 2011-ben el is készült egy megvalósíthatósági tanulmány, amelyet a városi önkormányzati képviselő-testület először a beruházás 1,5 millió lejre becsült értéke miatt nem fogadott el. Bár utána szóba került a költségcsökkentés, amely már elfogadhatóvá tette volna a tanulmányt, a kivitelezésre nem került sor. A Szív utcának a Millenniumi templom és a római katolikus plébánia közötti része visszakerült az egyház tulajdonába, és az utcaszakasz tervezett lezárása teljesen más helyzetet teremt majd az útkereszteződésben.

Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere azt mondta, az említett két ok mellett volt még egy harmadik is, amiért nem változtattak ott. Szerinte ha kétirányúvá válik a Villanytelep utca első szakasza, akkor ez valamelyest befolyásolja ezt az útkereszteződést is. „Aki a Brassói úton jött autóval, és át akart menni a város túlsó felére, a vasútállomástól a Kossuth utcára kanyarodott. Ha meglesz a kétirányúsítás, megtörténhet, hogy az autósok egy része a másik útvonalat, a Villanytelep utcát választja. Ha kétirányú lesz a Villanytelep utca, meg kell nézni, milyen hatással bír a forgalomra, és esetleg utána még be lehet majd még avatkozni” – magyarázta az alpolgármester.

A másik, körforgalom kialakítására alkalmas útkereszteződés a Márton Áron, Taploca, Szék és Nagyrét utcák találkozási pontja. Ebben az esetben is készült egy számítás, hogy milyen költséget jelentene az átalakítás, de ennél több nem történt, jóllehet a Márton Áron Gimnázium felújításakor a kerítést beljebb vitték, így a körforgalom helye biztosított. „Az önkormányzat úgy döntött, hogy ez most nem prioritás, mert a forgalom átengedése meg van oldva. Sőt, ezzel a jelzőlámpás rendszerrel a Taplocáról érkező és oda tartó forgalom részben át van terelve a Nagyrét utcába. Amennyiben ott esetleg körforgalom lenne, vélhetően jobban megterhelődne a Márton Áron utca, mert nagyon sokan előre akarnának menni, azt gondolva, hogy hamarabb elérnek valahová” – érvelt Szőke. Az alpolgármester szerint itt is a pénzügyi szempontok döntöttek, mert jelentős összegbe került volna a nem túl rég felújított útkereszteződés átalakítása, és van ennél fontosabb út, illetve lakótelep is, ahol a pénzt el lehet költeni.

Hosszú távú elképzelés egy körforgalom kialakítása a Zsögödi Nagy Imre utcában. Az országos útügyi társaság kirendeltsége melletti kereszteződésről van szó, ahol jelenleg csak a városközpont irányából közlekedő autók hajthatnak le a Brassói útra, az ellenkező irányból érkezők számára ez nem lehetséges. Itt távlatilag egy körforgalom megépítését tervezik, amely egy új útszakaszt is csatlakoztatna a Zsögödi Nagy Imre utcához, ez a megyei kórház mellett elhaladva a Suta domb irányába, majd tovább a Csíkszentlélek felé vezető megyei útig tartana.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés