Medret kotornak Zsögödben

Régóta esedékes munkálatot végez a csíkszeredai polgármesteri hivatal az Olt Vízügyi Igazgatóság Csíkszeredai Szakaszmérnöksége együttműködésével. A zsögödiek által „kicsi Oltként" is ismert patak, illetve vízelvezető csatorna medrét mélyítik, kotorják, mivel az korábban teljesen eliszaposodott, ingovánnyá változtatva környezetét is.

Kovács Attila

2014. december 29., 19:092014. december 29., 19:09

Róth László, a polgármesteri hivatal illetékese szerint legalább 15-20 éve nem történt hasonló beavatkozás a vízelvezető csatornánál. Mint elmondta, a patakmeder teljesen feltelt hordalékkal, leiszapolódott, és elárasztotta a környező területeket is.

„Gyakorlatilag a terület lecsapolását is jelenti ez a munkálat” – részletezte Róth. A vízelvezető medrét 1,5 méteres mélységűre ássák ki lánctalpas kotrógéppel. A munka jelenleg szünetel, de januárban befejezik – tudtuk meg. A beavatkozásra azért is szükség volt, mert az elmúlt évek során az elvizenyősödött területek használhatatlanná váltak, egyre nagyobb, összefüggő nádas, sásos övezet alakult ki ott, és ez mezőgazdasági szempontból is elértéktelenedett.

A körülmények miatt szóba sem jöhetett, hogy nyáron dolgozzanak, mert a lápos terepen a lánctalpas kotrógép sem tudott volna érvényesülni. Ezért vártak arra, hogy a talaj a fagy hatására kissé keményebbé váljon, és az erőgép közlekedni tudjon – tudtuk meg.

A „kicsi Olt” a megyeszékhely központján évtizedekkel ezelőtt átfolyt, de jó ideje föld alá vezetett, csatornába zárt patak vizét is magába fogadja, amely a Brassói útról a Baromtér utcába vezető vasúti aluljáró mellett folyik el a Tavasz utca irányába, később irányt váltva Zsögödbe érkezik és az Oltba ömlik. Ez a városból érkező esővizet hivatott eljuttatni a folyóba, de mivel az esőcsatornába szennyvíz is folyik, a „kicsi Olt” nyáron többször is erős bűzt árasztott az elmúlt években.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés