
Mintegy 1300 kilométert tesz meg Frank Tibor és Veress Béla ultramaratoni futó, valamint a hozzájuk csatlakozó túrakerékpárosok, akik Mariazelltől Csíksomlyóig haladnak a Mária-úton. A Mária Maraton június 18-án kezdődött, a futók és kerékpárosok július 10-én érkeznek meg Csíksomlyóra.
2016. július 05., 11:552016. július 05., 11:55
Ausztria, Magyarország és Erdély tájain át három hét alatt teszik meg az erre vállalkozók a Mária Maratont, amely nem csupán futóverseny vagy kerékpártúra, hanem sokkal inkább egy lelki közösség és egy egészséges életmód felmutatása – tájékoztatta szerkesztőségünket Borsodi L. László ferences sajtóreferens. A rendezvény védnökei: Fabiny Tamás evangélikus püspök, Kocsis Fülöp görög katolikus metropolita, Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke és Székely János római katolikus püspök. Az esemény szakmai partnere a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
A zarándoksportolók a Mária-úton érintették Ausztria és Magyarország Mária-kegyhelyeit, az út során számos önkormányzat és egyházközség fogadta őket kulturális és vallásos programokkal. Július 3-án értek Erdélybe. „A kerékpárosok és futók annak örülnek a legjobban, ha egy-egy településen áthaladva az út szélén tapssal, biztató szavakkal, a nagy melegben vízzel vagy üdítővel várják őket. A Mária-út Egyesület elnöksége, munkatársai, önkéntesei és az utat járó zarándokok kérik a szurkolók imáit a futókért és kerékpárosokért, hogy épségben és egészségesen, mély lelki élményekkel gazdagodva érkezhessenek meg a Csíksomlyói Szűzanyához” – áll a közleményben.
A futók és kerékpárosok kedden a Zilah–Mákófalva útvonalon, szerdán Kolozs–Mezőmadarason, szombaton Nyárádszereda–Farkaslaka között haladnak. Július 10-én a reggeli órákban indulnak Farkaslakáról, Csíksomlyóra délután két óra és fél öt között érkeznek, itt lesz a zárórendezvény is, illetve a hálaadás.
Lehet csatlakozni
A Mariazell és Csíksomlyó közötti maraton programja napi lebontásban megtalálható a mariamaraton.mariaut.hu honlapon, ahol a települések nevére kattintva a GPS-koordináták is elérhetők. A maraton minden reggel 9 órakor indul az adott településről. A csapat tagjai mellé néhány kilométerre, órára vagy napra is lehet csatlakozni, akár futva, akár kerékpáron. A részvételi szándékot az adott napon a felállított indulópontnál kell jelezni. 2017-től a Mária Maratont szélesebb körben versenyként is meghirdetik. A szervezők tervezik egy észak-dél útvonal kialakítását is, Czestochowa indulóponttal.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!