Készülnek a szilveszteri mulatságra a vendéglátósok

Számos programot kínálnak idén is a csíkszéki szállók és vendéglők a szilveszterezni vágyó vendégeiknek. Többségük telt házzal köszönti az újévet, a tapasztalatok szerint azonban egyre többen hagyják az utolsó percre a foglalásokat.

Barabás Hajnal

2014. december 28., 17:062014. december 28., 17:06

A korábbi években megszokott helyszíneken – a Szakszervezetek Művelődési Házának tetejéről, valamint a Hunguest Hotel Fenyő és a Hargita Vendégváró épületeiről – lövik fel idén is szilveszter éjjel a színes rakétákat a csíkszeredai városháza jóvoltából, így a tűzijátékot sokan figyelemmel követhetik.

Tódor Etelka, a Hunguest Hotel Fenyő ügyvezető igazgatója elmondta, szilveszterre 3-4-5 napos csomagajánlatuk volt, a legtöbb vendég Magyarországról érkezik. „Már két hete beteltek a helyek, telt házunk van” – újságolta az ügyvezető. Tapasztalataik szerint az utóbbi években megváltoztak némileg a foglalási szokások, egyre gyakoribb, hogy az utolsó napokban is vannak érdeklődők. A szilveszteri programokról érdeklődve megtudtuk, hogy többek között lesz falusi disznóvágás kenyérsütéssel, továbbá lovas szánozás, vagy hó hiányában lovas szekerezés, valamint séta Hargitafürdőn. Ugyanakkor meglepetés-fellépéssel, különleges és hagyományos ételekkel, italokkal kedveskednek a vendégeiknek.

„A szokásos szilveszteri bulit szervezzük meg az udvarházban, élőzenével, tűzijátékkal és komikusokkal. Bőséges étellel, itallal köszöntjük az újévet, ragaszkodva a helyi jellegzetességekhez” – árulta el Kolcser Anna, a csíkszeredai Park Hotel és Vendéglő ügyvezetője. Mint mondta, az udvarházban rendezett szilveszteri bulira többnyire csíkszeredaiak érkeznek, de csatlakoznak a szállodában megszállt vendégek közül is. „Nincs minden szobánk lefoglalva, idén nem érkezett csoport, inkább családok, baráti társaságok foglaltak” – tudtuk meg az ügyvezetőtől. Szerinte is változtak a szokások, a vendégek nagy része az utolsó percre hagyja a foglalást.

„Idén is telt házzal szilveszterezünk, a vendégeink többsége Bukarestből érkezik, de jönnek még Moldvából és Bákóból is” – mondta Bedő Emőke, a hargitafürdői Ozon Szálló sajtófelelőse. Négyéjszakás szilveszteri csomagajánlatukat 85 vendég választotta. „A visszajelzésekből ítélve vendégeink azért szeretnek Hargitafürdőre jönni, mert jók a szolgáltatások, a sípályák kezdőknek és haladóknak is megfelelnek, szép a környezet és ráadásul olcsóbb, mint máshol” – tudtuk meg Bedőtől. December 31-én díszvacsorával készülnek, bulival, tűzijátékkal és pezsgővel egybekötve, ahol lemezlovas gondoskodik a jó hangulatról.

Gyimesközéplokon a Csángó Panzióban is készülnek a szilveszterre. Vendégeik disznóvágáson, kenyérsütésen, majd hagyományos ételekből álló díszvacsorán vehetnek részt szilveszterestén. „A hegy alatt pedig szalonna- és kolbászsütés is lesz” – tette hozzá Tímár Norbert, a Csángó Panzió ügyintézője. Mint részletezte, a vendégeik többsége Magyarországról érkezik, ugyanakkor számos belföldi ügyfél is a gyimesi szállást választja. „Olyan vendégünk is lesz, aki már tavaly lefoglalta a szálláshelyet” – emelte ki Tímár.

Első alkalommal szerveznek idén kosaras szilveszteri bulit Kászonaltízen, a helyi kultúrotthonban. „Csináltunk egy kis hírverést, 20 lej a belépő, ebből fizetjük a személyzetet és a zenészt, akit Csíkszentsimonból hívtunk meg” – tájékoztatott a kászonaltízi Okos Dénes, aki Bodó Zsuzsannával és Péter Emőkével közösen rendezi a község szilveszterestéjét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés