Hét Hargita megyei pedagógust díjaztak

•  Fotó: RMPSZ

Fotó: RMPSZ

Kiosztották szombaton Szovátán a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) díjait az eredményes diákoknak, valamint a tudományos munkát végző pedagógusoknak.

R. Kiss Edit

2014. október 12., 16:072014. október 12., 16:07

2014. október 12., 16:242014. október 12., 16:24

Az RMPSZ Mákvirág-, Bolyai Farkas- és Kós Károly-díjjal jutalmazza azokat a tehetséges diákokat, akik hazai és nemzetközi tantárgyversenyeken, kulturális- és sportrendezvényeken értek el kiemelkedő eredményeket és magatartásuk is példás. Az Apáczai-díjjal azon pedagógusok munkáját ismerik el, akik a közoktatásban dolgoznak, vagy onnan mentek nyugdíjba és mindennapi munkájuk mellett tudományos munkát is végeznek, ennek eredményét pedig önálló kötetben vagy szaklapban közzéteszik. Az idei díjakat az elmúlt hétvégén a szovátai Teleki Oktatási Központban osztották ki.

Az RMPSZ tájékoztatása szerint a szovátai Sántha Csaba szobrászművész kisplasztikájából, sorszámozott oklevélből és pénzjutalomból álló Apáczai-díjra idén 43 tudományos munkával pályáztak az erdélyi magyar pedagógusok. Hargita megyéből nyolc pályamunkát kaptak, közülük hetet díjaztak is. Az Apáczai-díjnak gyémánt, arany és ezüst fokozatát, valamint magát a díjat adták át, emellett sok pályázó részesült dicséretben, továbbá elismerésben.

Hargita megyéből a szervezet közlése szerint az Apáczai-díj ezüst fokozatát vette át a csíkszeredai Balázs Lajos professzor a székely-magyar jelképkultúra rituális szimbólumairól írt munkája elismeréseként. A megyebeli pályázók közül dicséretben részesült Bolyongás a rengetegben című pszichopedagógiai munkájáért a székelyudvarhelyei tanár Szász-Mihálykó Mária, Tudomány s erény díszére című, a kászoni oktatás kialakulását ismertető munkája elismeréseként András Ignác, a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskola igazgatója, Lövéte, a megtartó székely falu című munkájáért András József, székelyudvarhelyi magyartanár. Az RMPSZ Tudományos tanácsa ugyanakkor elismerésben részesítette a megyéből a csíkszeredai Barabás Attila kémia szakos tanárt a kémia oktatásához kidolgozott alternatív eljárásokról szóló munkájáért, továbbá a borszéki Farkas Aladár tanárt a 100 éves ditrói Jézus Szent Szíve templom című munkájáért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Egy év alatt 12 ember vesztette életét 188 közúti balesetben

A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.

Egy év alatt 12 ember vesztette életét 188 közúti balesetben
Hirdetés
2026. június 14., vasárnap

A századforduló iPhone-ja: műtárgyszakértő mesélt a szecesszió tárgykultúrájáról

A szecesszió világnapját Marosvásárhelyen is megünnepelték, hiszen itt található Kelet-Európa egyik szecessziós csúcsteljesítménye, a Kultúrpalota. Itt mesélt szombat este Megyesi Balázs műtárgyszakértő a 20. század eleji polgár mindennapjairól.

A századforduló iPhone-ja: műtárgyszakértő mesélt a szecesszió tárgykultúrájáról
2026. június 14., vasárnap

Átadásra kész a nyárádszeredai tanuszoda, mikor lehet beüzemelni?

Két és fél éves késés után már csak napok kérdése és befejezik a nyárádszeredai tanuszodát, majd átadják a polgármesteri hivatalnak. A megnyitása az engedélyek beszerzésétől függ, de lehetséges, hogy a gyerekek már idén használhatják.

Átadásra kész a nyárádszeredai tanuszoda, mikor lehet beüzemelni?
2026. június 13., szombat

Gyermekek éve a református egyházkerületben: közösségi élményt adnak a gyerekeknek

Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.

Gyermekek éve a református egyházkerületben: közösségi élményt adnak a gyerekeknek
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága

Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

2026. június 12., péntek

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak

Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben

Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben
2026. június 12., péntek

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében

Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Hirdetés