
Fotó: Veres Nándor
Valószínűleg nagykövetségi közbenjárásnak is köszönhetően hazaszállíthatják Szlovákiából a január 18-án elhunyt csíkszentimrei fiatal jegyespár, a húszesztendős Erika és a huszonhat éves Attila holttestét. A haláluk pontos körülményei továbbra sem ismertek.
2014. február 10., 19:022014. február 10., 19:02
Várhatóan kedd reggelre ér haza Felvidékről az elhunytakat szállító autó – tájékoztatott Csibi Zoltán csíkszentimrei önkormányzati képviselő. A szlovák hatóságok az egyelőre ismeretlen vegyi anyag okozta halál miatti nyomozásra hivatkozva korábban nem adták ki a holttesteket, így a fiatalok szülei ügyvédet fogadtak. A továbbra is zajló vizsgálatok okán a szülők azonban még nem vehették át a Deáki nevű település egyik munkásszállóján életüket vesztett jegyespár személyes tárgyait. „A teljes igazságra még nem derült fény, de most az a legfontosabb, hogy szerdán megkaphatják a végtisztességet” – mondta Csibi.
A fiatalok decemberben jegyezték el egymást, azt követően mentek Szlovákiába, ahol egy elektronikai cégnél dolgoztak. Holttestüket január 18-án találták meg a munkásszállón. A helyszínre érkezett orvos azonnal törvényszéki boncolást rendelt el. A rendőrségi szóvivő korábban úgy nyilatkozott, az előzetes törvényszéki boncolás látlelete azt igazolja, hogy a fiatalok halálát egy egyelőre ismeretlen vegyi anyag okozta.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!