Erdélyi gazdaportál indul

Luca napján indítják Erdély első gazdaportálját, amely a világhálón a 7hatar.ro címen érhető el. A honlapot a nemrég bejegyzett Agrár Média Egyesület hozta létre.

Létai Tibor

2012. december 12., 16:312012. december 12., 16:31

2012. december 12., 18:412012. december 12., 18:41


Az egyesület alapító tagjai Daczó Dénes, Mihály László és Macalik Ernő sajtótájékoztatón számolt be az előzményekről és elképzelésekről. Megtudtuk: a 7határ elnevezésű portál az eddig nyomtatásban megjelenő, viszont november elsején megszűnt Gazdaélet című agrármagazint váltja. A weblap munkatársai, újságírói, szakírói nagyrészt a nyomtatott magazinnál dolgozók közül kerültek ki. A régi-új csapat ezentúl az interneten igyekszik megszólítani a hivatásos vidéki gazdákat, a hobbikertészeket és állattartókat, valamint mindenkit, aki a vidék és annak jövője iránt érdeklődik.

Az oldal szerkesztői azt szeretnék, ha az olvasó hozzájuthatna azokhoz az információkhoz, amelyeket az erdélyi gazda eddig nem talált meg magyar nyelven. A hírek, riportok, szaktanácsok mellett a mezőgazdaságot érintő törvényekről, a vita alatt álló törvénytervezetekről is tájékoztatást kaphat az olvasó. Az írott cikkek mellett képek és videók is megtekinthetők lesznek. Ugyanakkor a weboldal erőssége a gazdafórum, ahol a termelők, termesztők megoszthatják egymással gondolataikat, tapasztalataikat. A 7határ című internetes kiadvány a világhálót használó gazdák nyitóoldalává kíván fejlődni – nyomatékosították az alapítók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei