
Fotó: Veres Nándor
„Este édesapa ment be a fürdőszobába, s hát nincs ott a tükör. Elhoztam azt is a kalapjával együtt” – meséli az egyik csoporttag. Így kelt lába a fogasnak, nagymama szemüvegének és a telefonnak is az irodából, de mindez nemes cél érdekében: színpadi kellék lett belőlük. A madéfalvi amatőr színjátszóknál jártunk.
2014. november 06., 12:062014. november 06., 12:06
2014. november 06., 12:062014. november 06., 12:06
Jóval sötétedés után, fél kilenckor találkozunk a Délibáb Társulat tagjaival a madéfalvi kultúrotthonban levő könyvtárban. Ilyenkor érnek rá próbálni, a 19 és 29 év közötti fiatalok nagy része dolgozik, olyan is van közöttük, aki haza sem járt munka után, egyenesen ide vezetett az útja. A társulat januárban alakult, farsang végén már telt házas előadást tartottak a helybéli kultúrházban. „Mise utánra tettük az előadást, hátha többen benéznek. Nem is számítottunk rá, hogy ennyien lesznek” – mesélték. Volt már fellépésük Ajnádon és Vacsárcsiban is. „Itthon azért érdekesebb és sikeresebb, mert az emberek ismernek minket. Tudják, ki kicsoda, ki kinek a fia, hol dolgozik, és kíváncsiak, hogy ki milyen szerepben jön ki, milyen a stílusa a színpadon” – mutatott rá Szőcs Szilveszter, az egyik színjátszó.
Van hagyománya a faluban
A Délibáb Társulat megalakulása előtt is volt színjátszó csoport Madéfalván, többnyire a mostani társulat tagjai játszottak benne. „Van hagyománya a faluban a színjátszásnak, a kommunista időkben is volt csoport. Azt is mondják többen a faluban, hogy kell egy pedagógus, egy felnőtt, aki tudja ezt vezetni. Mi viszont magunk hozzuk össze az előadásainkat” – magyarázta Szőcs. „Ahogy megtörtént a rendszerváltás, szintén létrejött egy csoport. A mostani harmincöt, negyvenévesek alapították. Akkor már lehetett jobban mozgolódni, nem volt tilos az ilyenfajta szervezkedés, ők is előadtak négy-öt darabot. Összejártak esténként, s megcsinálták” – fűzte hozzá Szabó József.
Nevettetni akarnak
A csoporttagok elmondták, kabaréjeleneteket szoktak előadni, mintaként a magyarországi nevettetőket – mint Bodrogi Gyulát, Kabos Lászlót – veszik alapul. „Megnézzük a videót, és saját stílusunk szerint megpróbáljuk előadni. Együtt döntjük el, hogy mi legyen. Leírjuk, kinyomtatjuk, majd egymást instruálva, közösen hozzuk össze az előadást. Azért könnyű, mert baráti társaság vagyunk, ismerjük egymást, együtt nőttünk fel, jártunk iskolába, nap mint nap együtt vagyunk, és tudunk egymáshoz alkalmazkodni” – fogalmazott Szőcs. A kilenctagú társaság hetente kétszer találkozik a téli időszakban. Nyáron nem próbálnak, mert nincs idejük rá, de a hosszú téli estéken kitűnő időtöltésnek bizonyulnak a próbák. Legközelebb karácsonykor szeretnék meglepni a faluközösséget egy kabaréesttel.
Kikapcsolódás és feltöltődés
„Az előadás gyakorlatilag a semmiből jön létre. Valaki elvállalja, hogy megnézi a videót, hogy meghallgatja, leírja. És megvan a szöveg. Abból születik meg az előadás az esték folyamán. Munkából jövünk, este későn, fáradtan, de nem tudom, volt-e olyan este, hogy nem kacagtunk. Előfordult, hogy semmi kedvünk nem volt, de elvállaltuk, muszáj volt csinálni, aztán az esetek kilencven százalékában szórakozás lett a próba” – hangsúlyozta Olti Szilveszter. A csoport többi tagja is úgy véli, hogy feltöltődik a közös estektől és másnap könnyebb a problémákat megoldani. Érzik, van igény Madéfalván a színjátszásra, ezért érdemes próbálni.
A Délibáb Társulat tagjai:
Berszán Szidónia, Szabó József, Olti Szilveszter, Kovács Mónika, Mihály Attila, Sinka Róbert, Szőcs Szilveszter, Sinka Szabolcs, Miklós Zsolt.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!