A hagyományos aratás jegyében

A kézzel történő aratás hagyományát elevenítik fel szombaton, augusztus 20-án Csíkszentkirályon.

Rédai Botond

2011. augusztus 18., 19:072011. augusztus 18., 19:07

2011. augusztus 18., 21:512011. augusztus 18., 21:51

Az eseményen a település idősebb lakói mutatják be az ehhez kapcsolódó teljes folyamatot: láthatunk majd kötélvetést, kéverakást vagy éppen cséphadarást. Az ilyenkor jellegzetes cséplésleves főzése sem maradhat el.

Amint azt Gál Mária programfelelőstől megtudtuk, a résztvevők a reggeli szentmise után, 10.30-kor gyülekeznek a polgármesteri hivatal előtt, onnan vonulnak énekszóval a település szentimrei kijáratánál található gabonaföldre. „Ilyen jellegű esemény nem igazán volt a környéken. S ha már korábban bemutattuk a hagyományos szénacsinálást, akkor gondoltuk, ezt a régi szokást is megismertetjük a helyiekkel” – fogalmazott a programfelelős.

Elmondása szerint már csak az idősebb nemzedék emlékszik arra, hogyan is zajlott hajdanán az aratás, éppen ezért igen fontos a hagyomány életre keltése. És mivel augusztus 20. egyben az új kenyér ünnepe is, ez kiváló alkalomnak bizonyult erre. A kalákán egyébként a helyi Vadrózsa néptáncegyüttes tagjai is részt vesznek, ők népviseletben vonulnak ki a mezőre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei