Csaba testvér hangja el-elcsuklott az Ugron-kápolnánál...

Tekintse meg fotógalériánkat, nézze meg videónkat!

A történelmi család hazalátogató tagjai a pünkösdi zarándoklat hálaadó szentmiséjén a szombatfalvi kápolnánál találkoznak. Egyre többen csatlakoznak hozzájuk, idén pedig az ugyanerre a napra eső Szent Antal ünnepe kapcsán, ferences szokás szerint áldást kértek a gyermekekre és a megáldották a zarándokok virágait is.

A mise elején László Attila, szombatfalvi Szent György egyházközség plébánosa a zarándokút jótéteményeiért fogalmazott hálagondolatokat, kérve: Isten gyermekeiként és a Boldogasszony népeként éljünk.

Igenjeink megmaradjanak…

A 93 éves Antal atya, a küküllőkeményfalvi születésű ferences szerzetes egyházmegyénk legidősebb székely papja. A székelyudvarhelyi katolikus gimnázium egykori magyar tanárát boldogemlékű Márton Áron püspök 70 éve szentelte fel a szolgálati papságra. Rubinmiséjén alig talált szavakat öröme kifejezésére, hogy véreivel együtt ünnepelhet „a mennyország előcsarnokában, drága Székelyföldemen”. Visszaemlékezett az 1951. augusztus 20-i deportálásra, amikor 120 barátot vittek el gyűjtőtáborba.  Majd 47 évig a Temesvári Egyházmegyében vegyes településeken szolgált. Vallja: „Mindig fájt a szavam!” Idős napjaiban pedig a Szászvároson végez papi teendőket. Márton Áron neveltjeként meggyőződése: egy ember csak annyira értékes, amennyit letesz a közösség asztalára. A naphoz kapcsolódva pedig nyomatékosította: „Az édesanyák fogják az erdélyi Tündérkertet helyreállítani.

Bátorságot, kitartást, erőt!

A Mál-tetői gyönyörű környezetben, a kis emlékkápolna szabadtéri oltárán többször megvallotta Csaba testvér: vágyainknak csak az Úr adhat szárnyat. Ezért megyünk szakadó esőben, minden emberi gyengeséget legyőzve Somlyóra, Gyimesbe avagy az Ugron-kápolnához: kicsik, gyengék, gyarlók vagyunk, de Isten tud bátorságot, kitartást, erőt tud adni.

A rubinmisés Antal atya hűsége, kitartása Isten szeretetében, csodálatos! És mi szeretnénk vele együtt hálát adni a jó Istennek az elmúlt 70 évért, és megtanulni tőle a kimondott igen hűséges megtartását. Pedig az emberöltőnyi papsága alatt határokat rajzoltak át, üldözték az egyházat. Kitartott és hozzá erőt kapott. S ha szentelő püspöke a gyulafehérvári kápolna csendjében újra megkérdezné: „Fiam, tudod-e mire vállalkoztál?”, minden kétséget kizáróan igent mondana.

Csaba testvér azért imádkozott, hogy a magunk igenjeihez ugyanilyen hűséggel ragaszkodjunk. Hiszi, hogy az Ég Ura szeret bennünket, nem ró ránk teljesíthetetlen feladatot. És népünk megmaradása is Isten irgalmának lesz köszönhető. „Székely népünk, ha összefogja a kezét, minden problémára van megoldás” – hiszi Böjte Csaba.

Antal atya pedig a „viharvert évszázadban történt szolgálatáért leborulva mondott köszönetet. A „jövő magvetéséhez” a gyermekekhez szólva kérte: „Piros pünkösd lángja (…) serkents minket jóra.” A legkisebbekért és az áldozatot hozó édesanyákért kért áldást. Végül pedig Várkonyi Szilvia énekét visszahangozta a tájék. És első ízben vehették kézbe a jelenlevők azt a „tenyérnyi örökséget”, ami egy kis kötetbe belefért – Antal atya tollából és életéről.