Börtönnaplót írt a kommunisták lágerében

Július 14. Hétfő. Ilyenkor a legnagyobb a nyomorúság. Az otthoni étel elfogyott, a rabok jönnek koldulni. Nem tudunk adni, nekünk sincs. Szerencsétlenek éhen halnak. Naponta elpusztul egy-kettő. Mikor adni nem tudunk, a szemétből keresnek ki eldobott, romlott ételt. Úgy falják, mint a kutyák. Egy ízes papírt a szemétbe dobtam, alaposan lekaparva. Egy rab kiszedte, lenyalta. Ugyanez megtörtént WC-re vitt papírral, melynek széle ízes lévén, valaki ledobta a földre, nem használhatta. Eddig még reggelire kaptunk egy kis teát máléval, ez már a harmadik napja megszűnt.
(…)
Szeptember 18. Csütörtök. Utolsó hazai falatok. Holnap újra kezdődik az éhezés. Mások bőségesen étkeznek, én csak egy málékockát kérek attól, aki ma kapott csomagot bőségesen (Juhász). Visszautasít. Engem, egykori tanárát, aki valamikor érette és tanulótársaiért sok álmatlan éjszakát töltöttem (cserkésztáborok gondjai). Kéretlen senki sem ajánl fel semmit – egy kivétel a gyáros (Fey), aki kéretlenül is lisztet és paradicsomot adott nekünk tegnap: egyik pap, másik kapitalista! Jól írja az Írás: Nem beszéddel, hanem tetteinkkel legyünk Krisztus követői! Micsoda ellentét: a szabadulásért mindennap kilencedet tart, imával ostromolja Istent, de bőségében megtagadja a segítséget az éhezőtől –, akinek még adósa is, mint egykori diákja.
(Részletek Puskás Lajos naplójából)

1947 és 1964 között a romániai börtönrendszerhez a szekuritáté és a belügyminisztérium „vallatóhelyiségei” (pl. Malmais, Uranus stb.), az „elosztó helyiségek” (Bodzavásár, Bákó, Ghencea, Rahova, Zsiláva stb.) és a tulajdonképpeni politikai átnevelő-megsemmisítő intézetek (Botosány, Csíkszereda, Máramarossziget, Mislea, Nagyenyed, Ocnele Mari, Râmnicu Sărat, Szamosújvár stb.) tartoztak – összesen 54 börtön, 8 kiskorúak és 2 gyerekek befogadására szánt létesítmény, valamint 37 munkatábor (Duna-Fekete-tenger Csatorna, Midia, Periprava, Poarta Albă stb.) Ezekben 1989-ig mintegy 90 ezer politikai fogoly „fordult meg” a jogi eljárás nélkül fogva tartottakat, kivégzetteket nem számolva. Szamosújváron már 1786 óta börtön működik, többek között a híres betyár, Rózsa Sándor is itt raboskodott, illetve hunyt el; 1945-ben sorolták az I. kategóriájú börtönök közé. Az igazi terror itt 1950–1952 között tombolt, miután a pitești-i börtönből ide helyzetek át néhány, kínzásra szakosodott vallatót. 1959 júliusában a cellákban hozzávetőlegesen 4500 elítéltet tartottak fogva, 1958 júliusa és 1960 júliusa között 28 politikai elítéltet végeztek ki.