
Aszfalton közlekedhetnek a Pálos utcában
Fotó: László Ildikó
Hétszáz méteren aszfaltoztak Homoródalmáson, így most már a település utcáinak jó részét sikerült korszerűsíteni. Jövőre folytatják a munkát, hiszen a cél, hogy ne kelljen poros úton járni a településen.
2023. július 11., 11:002023. július 11., 11:00
A helyi költségvetésből finanszírozták a homoródalmási Pálos utca leaszfaltozását, a felújítással pedig nemcsak a lakóknak, de a sósfürdő látogatóinak is kedveztek – tudtuk meg Tikosi Lászlótól, a település polgármesterétől. Lapunknak elmondta,
Az elöljáró arra is kitért, hogy a mostani munkálatnak köszönhetően már csak két utca maradt aszfaltozatlan a Homoródalmáson. A polgármesteri hivatal mögött elhaladó Falumezeje utcának a rendbetételét azért halasztották el, mert annak végén egy komoly egyházi beruházás zajlik, és nem szeretnék, ha hamar tönkremenne az út az építkezési anyagokat szállító teherautók súlya alatt.
Fotó: László Ildikó
Modernizálni szeretnék a meglehetősen keskeny és mindössze 200 méter hosszú Boérok utcát is, ám azt megelőzően terveket kell készíttetniük a vízelvezetés megoldása érdekében.
– szögezte le Tikosi.
Azt is közölte, hogy az Anghel Saligny-programban pályázva 10 millió lejt nyertek a Vargyas-szorosba vezető út korszerűsítésére. Remélik, hogy mielőbb megköthetik a szükséges szerződéseket, és elkezdődhet a kivitelezés.
A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon nagyon – jelentette ki a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten.
A párt gyenge teljesítménye miatt az országgyűlési választáson, lemondott a Demokratikus Koalíció elnöke, Dobrev Klára.
Elismerte a Fidesz vereségét az eredményvárón tartott beszédében Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke az országgyűlési választások eredményének tükrében. A határon túlról érkező támogatást megköszönte.
A választási eredmények több mint ötven százalékos feldolgozottsága azt mutatja, hogy a Tisza nyerte a magyarországi országgyűlési választást.
A demokrácia ünnepeként értekelte Magyar Péter a magyarországi országgyűlési választási rekordrészvételt.
Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.
A rendkívüli részvétel a választáson azt mutatja, hogy magyar demokrácia rendkívül erős – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap.
Rendben lezajlott a 2026-os országgyűlésiképviselő-választás - mondta a köztársasági elnök vasárnap este, miután tájékoztatást kapott a Nemzeti Választási Irodától (NVI).
Helyi idő szerint vasárnap este hét órakor (nálunk nyolckor) hivatalosan befejeződött a szavazás a Magyarország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
Címlapon hozzák a 2026-os magyar országgyűlési választással kapcsolatos információkat a vezető román hírportálok.
1 hozzászólás